Derkovits-ösztöndíjasok Pécsett

299

Harminc, Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjban részesült fiatal munkáiból nyílt kiállítás

Kezdőtőke címmel december 9-én a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben található m21 Galériában. Az ösztöndíj és a művek bemutatása számos, ma már ismert művészt indított el pályáján. A beszámoló kiállítás 2016. december 9. és 2017. január 6. között tekinthető meg.

Bognár László, a pécsi kulturális bizottság elnöke a kiállításmegnyitón elmondta: az ösztöndíj elismerést jelent a művészek számára, hiszen példátlan múltú támogatásról van szó. „A Derkovits-ösztöndíjat 1955-ben alapították, több mint hat évtizede. Példátlan, hogy politikai irányzatoktól függetlenül minden évben kiosztották. Éppen ezért komoly rangot, elismerést jelent” – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: az ösztöndíj kuratóriuma a megnyitót megelőző napon rendezett ülésén minden pályázó anyagát elfogadta.

Lengyel Péter szobrászművész a kuratórium tagjaként állt elő az ötlettel, hogy az ösztöndíjasok beszámoló kiállítását idén Pécsett rendezzék meg – mondta el Matiszlovics Tibor, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szolgáltatási igazgatója. A Kezdőtőke címmel kapcsolatban kifejtette: az ösztöndíj célja is ez. „Tapasztalt alkotókkal állunk szemben, akik számára az állami támogatás és az azzal járó lehetőség segítséget jelent, ám az ő dolguk, hogy ebből maradandó előnyt kovácsoljanak” – fogalmazott.

DSC_8597_Copy

Timár Katalin művészettörténész elmondta: az iskolában azt tanítják meg a művészeknek, hogy saját elképzeléseiket kövessék, „az autonómia azonban nem elzárkózást jelent, ahogy ennek a kiállításnak a művei sem, hiszen kapcsolódnak a valósághoz, értelmileg és érzelmileg megmozgatnak minket. Ez az a kezdőtöke, amellyel az itt kiállító képzőművészek mindenképpen rendelkeznek.”

Az ösztöndíj lebonyolításáért felelős Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a pécsi kiállítóhely által szervezett tárlaton mintegy százhúsz alkotást, köztük szobrokat, festményeket, installációkat, falreliefeket, valamint a digitális világhoz kapcsolható munkákat láthat a közönség január 6-ig – mondta el az MTI kérdésére korábban Készman József művészettörténész, a kiállítás kurátora.

A tárlaton Fabricius Anna, Lőrincz Lilla, illetve mások mellett Szécsényi-Nagy Loránd, Hajas Katinka, Karsai Dániel, Keresztesi Botond és Török Judit műveivel ismerkedhet meg a publikum – tette hozzá.

DSC_8649_Copy

A több mint hatvanéves múltra visszatekintő támogatást azok a harmincötödik életévüket még be nem töltött képzőművészek kaphatják meg, akik tanulmányaik befejezése után önálló művészeti tevékenységet folytatnak. Az ösztöndíj célja, hogy a megfelelő anyagi feltételek megteremtésével segítse a tehetséges fiatal képzőművészek pályakezdését, művészi fejlődését, és hogy ily módon támogassa a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrejöttét. Az ösztöndíjasok alkotásaiból minden évben kiállítást szerveznek, amely a szakmán belüli elismerés és ismertség lehetőségét teremti meg a számukra. Az ösztöndíj és a művek bemutatása számos, ma már ismert művészt indított el pályáján.

A beszámoló kiállítás 2016. december 9. és 2017. január 6. között tekinthető meg.

Fotó: Csákvári Zsigmond

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu