Székely pajzánságok: Áronnak, nem Áronkának

2014 szeptember 24.

A székely férj felpanaszolja a feleségének, hogy mennyi ruhát, ékszert kell neki vennie: ha utánaszámol, ezer lejbe kerül egy ölelkezés. Amire a menyecskének az a válasza, hogy ha gyakrabban hozzáfogna, akkor akár tíz banira is leszoríthatná ezt az összeget.

Lehet, hogy ebben a házasságban sem a pénzköltéssel volt a gond. Az erdélyi, jórészt székely pajzánságokat Barcsa Dániel gyűjtötte kötetbe édesanyja néprajzi gyűjtései alapján.

A Barcsa Dániel-féle erdélyi történetek sokszor nem azzal érdemlik ki a pajzán jelzőt, hogy szókimondóak – bár előfordul ez is –, hanem egyszerűen azzal, hogy a legtöbb történetben a szexualitás a mozgatórugó. A házasságtörések, házasságtörésből született gyerekek, megesett lányok, rossz férjek, kikapós asszonyok történeteit azért mégsem a maguk nyers valóságában tálalják – sok közülük valóságos alakjában tragédia lenne –, hanem a mesélés derűjébe burkolva, a székely humor csattanóival, amelyről Muszka Sándor székely költő mondta, hogy „túlélő humor”; a nyomorúságok elviselésére találták ki.

Illusztráció a könyvből / Helikon

Ahogy a székely mesékben általában, itt is nagy szerepe lesz a furfangnak, amely hol a férfi, hol az asszony oldalán áll, és biztosítja a csattanós befejezést. Egyik-másik történet már népmesébe hajlik, a legtöbb mégis inkább friss anekdota, amelyeket az élet írt. Itt-ott észre lehet venni, hogy a 20. század második felének székelyföldi valóságában járunk. Így kezdődhet az egyik mese azzal a mondattal, hogy „A Csauseszku alatt erőst ritkítani kezdték a buszjárást”, és így kerülhet a történetbe például egy stoppoló anyaországi turista.

Barcsa Dániel másodjára adott ki ilyen gyűjteményt. Először a Kráter Kiadónál jelent meg 69 pajzán története, az Ördögűzés pendelyben. Ennek az átdolgozása a Jösz’te hezzám, amely nagyjából húsz történetben különbözik a korábbitól.

Nyilván nem véletlen az újrázás, mostanában kisebb reneszánszát éli a székely humor Magyarországon is: legutóbb a csíkszeredai Muszka Sándor nem feltétlenül pajzán, de mindenképpen fergeteges humorú székely egypercesei jelentek meg CD-melléklettel. Ismerős lehet a műfaj kedvelőinek Sebestyén István mesemondó neve is – Népművészet Mestere-díjat kapott idén –, akinek A szegényember bőrpuskája – Székely pajzánságok és egyéb cifra történetek címmel jelent meg lemeze és kötete. Az Erdélyben születő kortárs irodalomban pedig már sokkal régebb óta jelen van a székely nyelv és humor: a költők közül például Sántha Attila, Orbán János Dénes és Fekete Vince használták fel versekben, prózákban.

Barcsa Dániel könyve leginkább Sebestyén Istvánéhoz áll közel. Muszka Sándor valóságra épülő, de jórészt fiktív egyperceseivel ellentétben mindkettő néprajzi gyűjtésre épül. A Tolna megyei, bukovinai székely Sebestyén saját és közössége emlékezetére támaszkodott, Barcsa Dániel pedig nagyrészt édesanyja néprajzi gyűjtéseire. Székely Jula a hatvanas években, főleg Csíkban gyűjtött. A történeteket, akárcsak Sebestyén István, ő is mesemondóként adta tovább. Rengeteg előadást tartott, de alig publikált. A hagyaték írásba foglalása fiára, Barcsa Dánielre maradt, aki saját átdolgozásában – időnként hozzáköltve – a Székely Jula gyűjtésében megőrzött eredeti nyelvezettel és saját rajzaival adja közre a 69 történetet. „Áronnak, nem Áronkának”, tehát felnőtteknek ajánlva.

(Barcsa Dániel: Jösz’te hezzám – 69 pajzán erdélyi történet, Helikon Kiadó, 2014)

rKissNelli - mno.hu

Feltöltő: Flag
Még nincs értékelve