19.2 C
Budapest, HU
2026. május 20, szerda
Bernát, Felícia
Kezdőlap 2012 október

Havi cikkek: október 2012

Az eladható Örkény

Jól működik képregényben, plakáton és társasjáték-alapanyagként is. Örkény maga a magyar groteszk, az életműve a mai napig inspirálja az alkotókat. Hogy kiket és hogyan, kiderül az Akvárium Klubban rendezett kiállításon, ahol a "Van egy perced? – Alkoss!" című pályázatra érkezett munkákból látható egy kis válogatás.
lugas02teliolimpia-1080x732

Korinthoszi sisak

Téli olimpia – Észak- és Dél-Korea egymás ellen és mellett.
4a3530f5dc88435207096edbdcc40e71

Zajta Szent György-temploma

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
07ab8eb975dd35e5329b907540b4a813

Ez történt Hollywood-ban…XXXIII.

Az Avatar bevételeivel ismerkedhetünk, illetve azzal, hogy milyen rekordokat döntött meg eddig. Valamit több, 2010-ben bemutatásra kerülő film előzetesét nézhetitek meg. Érdemes tovább olvasni tehát. 
f9cba9a7ebe28c18587ff88b5dc12ca4

Magvető Kiadó Könyvklubja – Chiquita

A fantázia időnként úgy meglódul, hogy néhány levélből vagy egy-két marék régi fényképből kiindulva meglehetősen kerek történet formálódik. Hogy aztán annak végül mennyi köze van a valósághoz, az tulajdonképpen mellékes. Kitalálójának mindenesetre az az igazi.
sarany97gkeropge500x528

A festészet varázslata

Az esztergomi Keresztény Múzeumban nyílt kiállítása Szakács Imre Lászlónak az Irgalmasság Szentévéhez kapcsolódva.

Ft
Romhányi József - Nepp...

Ft
Fábián JankaA remény szerelmesei- ...

Ft
Karizs TamásFÜR - Csapongások...

Ft
Éric DeschodtAttila, a hunok...

Ft
Yuval Noah HarariA világ...