Ha valaki a klasszikus kémfilmek paródiáját szeretné sikerre vinni, nem kell túl nagy kockázatot vállalnia. A recept gyakorlatilag ugyanaz, mint amit megszokhattunk: kalandok, akció, csajok, menő kocsik, furcsa kütyük, egzotikus helyszínek. Gyúrjuk ezeket össze némi politikai kavarással és gonosz összeesküvéseket fontolgató titkos szervezetekkel, és máris kész a nézőcsalogató látványmozi. A Johnny English folytatásában az összes hozzávalót megkapjuk, ráadásként pedig még egy jó adaggal meg is szórják mindezt a méltán híres angol humor egyik legnagyobb alakjának bohóckodásával. A végeredmény pedig egy végtelenül könnyed, mulatságos, kellőképpen agyzsibbasztó, és legtöbbször nem túlerőltetett móka, amivel kellemesen elüthetjük a moziban töltött két órát.
Történetünk kezdetén Johnny English, a kegyvesztett szuperkém egy tibeti kolostorban tengeti önkéntes száműzetését, ahol igyekszik elsajátítani a belső harmóniához vezető utat. Ám a világ közben nem áll meg, küszöbön áll a kínai és a brit miniszterelnöki csúcstalálkozó, így az MI7 visszahívja őt aktív szolgálatra. Mit sem sejtő hősünk ekkor még csupán annyit tud, hogy valakik merényletet terveznek az államfők ellen, amit minden lehetséges eszközzel meg kell majd akadályoznia. Ettől a ponttól aztán a film a jól bevált forgatókönyvet követi, egészen a végkifejletig. Az akció és a cselekmény dacára azonban ez a mozi elsősorban egy családi vígjáték, a néző pedig néhol valóban könnyesre neveti magát a helyzetkomikumokra épülő jelenetek sokaságán. Rowan Atkinson szokás szerint jól teljesít a balfácán kém szerepében, a többiek pedig remekül adják alá a lovat.
Nincsenek hullahegyek, elmarad a vérfürdő, és a főhős sem csavarja az ujja köré az összes fő- és mellékszereplőnőt. Ez itt most nem James Bond, hanem Johnny English, a filmtörténet legszerencsétlenebb, legügyefogyottabb angol titkos ügynöke, aki viszont sokkal viccesebb, mint amennyire veszedelmes. És bizony ez a csere jelen esetben igencsak jó üzletnek bizonyult.
Sztakó Balázs
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja