„Két összeillő, okos és szép ember” – Andrássy Gyula gróf és Erzsébet királyné kapcsolata

1161

Mi az igazság abból, hogy a barátságnál is szorosabb kapcsolat fűzte egymáshoz a kiegyezés miniszterelnökét, az 1850-ben még halálra ítélt és uralkodói parancsra távollétében jelképesen felakasztott Andrássy Gyulát és Ferenc József feleségét, Erzsébet királynét? E kérdésre keresi a választ tanulmányában Kozári Monika, amely a Korunk című folyóirat „Szerelem a történelemben” című tematikus száma után most az mta.hu-n is olvasható.

Andrássy Gyula gróf és Erzsébet királyné 1866. január 8-án találkoztak először Bécsben, a Burgban, amikor Deák Ferenc indítványára egy országgyűlési küldöttség utazott „a hon tisztelt s forrón imádott anyjának, a felséges királynőnek üdvözlésére”. Erzsébetet és Andrássyt is megelőzte a híre, mielőtt találkoztak, és természetesen már megismerkedésük előtt tudtak egymásról. Két összeillő, okos és szép ember találkozott. Hogy a kapcsolatuk Andrássy részéről szerelem volt, az a leveleik alapján vitathatatlan.

Andrássy Gyula gróf és Erzsébet királynéForrás: oszk.epa

Baráti kapcsolatukat az az esztendő alapozta meg és az eredendően meglévő szimpátia mellett a közös cél. Mindketten a kiegyezés megkötésén fáradoztak.

Erzsébet már hosszú ideje kérte Ferenc Józsefet, hogy Andrássyt nevezze ki a birodalom külügyminiszterévé vagy legalább magyar miniszterelnökké. Deák Ferenc nem kívánt miniszterelnök lenni, ő választotta ki és ajánlotta Andrássy Gyulát erre a posztra. Deák Andrássyt „providentialis [gondviselésszerű] férfiú”-nak nevezte. Erzsébet királynénak nagy szerepe volt abban, hogy Ferenc Józsefet ráhangolja a magyarokkal való kiegyezésre, és abban is, hogy az uralkodó fogadja el Deák javaslatát, és Andrássy Gyulát nevezze ki magyar miniszterelnöknek.

Andrássy 1879 őszén történt lemondása után is kapcsolatban maradt az uralkodócsaláddal, és a politikával sem szakított teljesen. Ferenc József továbbra is rendszeresen kikérte a véleményét, és politikai kérdésekben is igénybe vették a tanácsait.

A teljes tanulmány ide kattintva olvasható.

Forrás: mta.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu