Szépségből szörnyeteg – Túlzásba vitt plasztika

575

Vajon meddig tesz szebbé a plasztika, és hol van az a pont, amikortól már torzítja a külsőt? Nyolc plasztikafüggő híresség példáján mutatjuk be.

Nicole Kidman, akinek nem csak a haja simult ki

Nicole Kidmant a nyolcvanas évek elején huncut, göndör fürtös kamaszlányként ismerhette meg a nagyközönség, aki aztán az évtized végére dögös szexszimbólummá vált. A kilencvenes évek első felében volt szépsége teljében, majd lassacskán rákapott az esztétikai beavatkozásokra. 

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

A pletykák szerint orrplasztikán és ajakfeltöltésen esett át, felvarratta a szemhéját, megnagyobbíttatta a melleit, emellett az évek folyamán nem csupán a haja lett egyre simább, de a fiatalító beavatkozásoknak köszönhetően az arca is. Az ezredforduló környékén természetellenessége még épp az elviselhető határon volt, majd azóta fokozatosan, évről évre egyre torzabbá püffedt az arca. A bizarr, párnaarcú nénit elnézve nehéz elhinni, hogy még csak 44 éves.

Lindsay Lohan, aki nyolc év alatt harmincat öregedett

Lindsay Lohannek alig 25 éves korára sikerült bekerülnie a rommá plasztikázott hírességek klubjába, amihez ezúton is „gratulálunk”. Az egykor kifejezetten helyes, szeplős kislány mára kiélt, műanyag rémmé amortizálódott, ami egyrészt nyilván önpusztító életmódjának is betudható, de a túlzásba vitt esztétikai beavatkozások is igencsak rásegítettek a folyamatra.

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

A celeb állítólag 17 évesen kezdett plasztikáztatni, az azóta eltelt nyolc évben megnagyobbíttatta a melleit, feltöltette a száját, állítólag orrplasztikája is volt, de a kegyelemdöfést az ő arcának is a botoxinjekciók adták meg.

Donatella Versace, aki nem veszi észre magát

Ha egyszer szobrot állítanának a plasztikai sebészet áldozatainak, Donatella Versace állhatna hozzá modellt. Kétségtelen tény, hogy a divattervező alapból sem volt épp egy kimondott szépség, karakteres arcával azonban akkor is messze jobban nézett ki, mint a műtétek után, önmaga karikatúrájaként. A tervezőnő a kilencvenes évek elején kattant rá az esztétikai beavatkozásokra, először csak görbe orrát szabatta formásabbra, majd jöttek az arcfelvarrások, mellplasztikák, később újabb orrműtétek, zsírleszívások, ajakfeltöltések, ránctalanító injekciók…

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

Mára gyakorlatilag alig van olyan testrésze, melyet ne sebészkés formált volna. Úgy tűnik, nem hajlandó észrevenni, hogy a külsejét egy korosodó nőimitátor is kikérné magának.

Kylie Minogue, aki tagadja 

Kylie Minogue nyilatkozataiban hevesen tagadja, hogy a mellrákja miatt szükségessé vált helyreállító operáción kívül bármilyen plasztikai műtéten is átesett volna valaha, a botoxoltatást pedig ugyan két évvel ezelőtt elismerte, ugyanakkor hozzátette, hogy már felhagyott vele. Külseje azonban mégiscsak igen távol van a természetestől. 

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

A pletykák szerint Kylie nem csupán hogy injekcióztatta, de fel is varratta az arcát, szemhéjplasztikát és szemöldökív-korrekciót csináltatott és a felső ajkát is feltöltette.

A túlzásba vitt plasztikáztatás hátterében a szakemberek szerint nagyon gyakran a diszmorfia nevű rendellenesség áll. Az ebben szenvedők egy agyműködési zavar következtében képtelenek reálisan látni a külsejüket, mániákusan keresik magukon a hibákat, melyeket aztán esztétikai beavatkozásokkal igyekeznek korrigáltatni. Függetlenül azonban a beavatkozás végeredményétől, az agyi zavar továbbra is fennáll, a beteg továbbra is tökéletlennek látja magát, és mindig az újabb és újabb beavatkozástól reméli a „megváltást”. Mindeközben pedig azt sem veszi észre, ha a külseje annyira eltorzul, hogy az a külső szemlélő számára már ijesztő.

 

Meg Ryan, akire másképp emlékeztünk  

Meg Ryan leginkább bájos, borzas hajú szőkeként jelenik meg lelki szemeink előtt, ahogy fénykorában, a kilencvenes évek romantikus komédiáiban láthattuk. A színésznő az utóbbi években kevésbé volt reflektorfényben, az arca viszont ez idő alatt egészen döbbenetes metamorfózison esett át, olyannyira, hogy ma már alig lehet ráismerni.

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

Az 50. életévét idén betöltő sztár feltöltette az ajkait, valamint az orcáját, illetve szemmel láthatólag ő is durván rákapott a botoxra. A változás pedig nem csupán a külsejének, de a karrierjének is betett.

Catherine Zeta-Jones, akiből viaszbábu lett 

Catherine Zeta-Jones tüzes szépségből vált hűvös viaszbábuvá a túlzásba vitt esztétikai beavatkozások következtében.

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

Állítólag csak nagyjából tíz éve plasztikáztat, ez idő alatt megnagyobbíttatta a melleit, felvarratta a homlokát, plasztikáztatta a szemhéját, ám végül őt is leginkább a ránctalanító injekciók torzították el.

Priscilla Presley, akivel ijesztgetni lehetne 

Elvis egykori neje, Priscilla Presley – aki a Dallas Jennájakánt írta be magát a szappanoperák történelmébe – hosszú éveken át egy olyan plasztikai sebésszel operáltatta magát, akiről utólag kiderült, nem is volt orvosi végzettsége, és gyakran veszélyes, ártalmas anyagokat használt a beavatkozások során. Vélhetőleg azonban nem csupán az argentin sarlatán tehet arról, hogy Priscilla 66 éves korára úgy néz ki, hogy maszk nélkül is simán játszhatna élőhalottat egy horrorfilmben. 

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

Az arcfelvarrás, az orca- és ajakfeltöltések, a szemöldökív-emelés, valamint az elmaradhatatlan, mértéktelen mennyiségű botox nála is megtette a hatását.

Madonna, aki egészen sokáig bírta

Bár nyilvánvalóan ő sem ma kezdte a plasztikáztatást, sokáig mégis Madonna volt az híresség, aki egész pontosan érezte, hogy meddig mehet el a szépészeti beavatkozások terén, mi az, ami még valóban javít, nem pedig ront a külső megjelenésén. 

Szépségből szörnyeteg - Túlzásba vitt plasztikák

 

Nagyjából két évvel ezelőtt viszont nála is elpattanhatott valami: az arcát egyre párnaszerűbbre pumpáltatta. Nemrégiben, a Velencei Filmfesztiválon pedig olyan fizimiskával jelent meg, ami egyértelművé tette, hogy bizony őt is elérte a plasztikafüggők végzete: addig „fiatalították”, míg meg nem öregedett.

Megyeri Nikolett – noklapja.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu