Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
A fővárosból a Budát övező zöldbe kimenekülő és máshonnan odatelepülő emberek az utóbbi pár évben hirtelen benépesítették Budajenőt is. A 80-as években még csak ezerlelkes kisközség határában úgy szaporodnak az új házak, mint eső után a gomba. Már egész letarolt domboldalakat lepnek el a rajztáblán szerkesztett, gondosan őrzött lakóparkok. E kis falunak, csinos régi házaival, szép gyümölcsöskertjeivel, az út mentén álló, arányos barokk plébániatemplomával sikerült megőriznie eredeti, a török hódoltság után szervesen kialakult településrendjét és egyéni arculatát. Mostanáig.
A honfoglaló Jenő nemzetség nevét viselő településen már szent uralkodóink – István, László – korában szőlőművesek, kertészek, királyi vadászok laktak, a XIII. századtól fővárossá lett Buda közelében lévő falu a késő középkorig az udvar szolgálatából élt. Okleveles említése viszonylag későn, 1408-ban kelteződik, Kisjenőként, de ásatási leletek bizonyítják korábbi történetét. Az 1541 után elpusztított falut a XVIII. század elején érkezett német ajkú parasztok népesítették be újra, ők folytatták az ősi szőlészetet-borászatot, erdőgazdálkodást.
A község egykori plébániatemploma túlélte a hódoltságot, de az újratelepülést követően a temető és a fölötte 1750 körül elkészült kálvária kápolnája lett. Eredeti titulusa Szent Péter és Pál apostol – e patrocínium nagyon hamar megjelent magyar földön, Szent István a pécsi püspökséget, I. Péter (1038–46) az óbudai prépostságot ajánlotta a vértanú szentek oltalmába. A jenői kápolna, ha nem is a XI. században, de a hazai romanika korai időszakában készülhetett, hiszen az 1970-es évek elején kutató régészek a XIII. századból származó, kora gótikus épület alatt egy korábbi, kisebb templom alapfalát is megtalálták. E második szentély egyszerű sokszögzáródása viszont vélhetően a legrégebbinek számít a hazai emlékanyagban, a román kor és a gótika sítlusváltásáról tanúskodik.
A szabálytalan négyszög alaprajzú hajó nyugati végén urasági karzatot találunk, az oromzatos homlokfal sarkait kívül ferde támpillérek erősítik. Itt nyílik a bejárat is, fölötte kis kerek világítóablakkal a padlástérbe. Az említett sokszögű szentélyen két kis, jellegzetesen XIII. századi tölcsérablak került elő, az északi oldalához csatlakozó sekrestye apró ablaknyílása szintén egyidejű keletkezésről árulkodik. A szentélyből a sekrestyébe vezető ajtó fölött, a falba másodlagosan beépítve látható a műemlék legbecsesebb részlete: egy román kori kőfaragvány. Az ószövetségi frigyládát tartó két alakot ábrázoló reliefről nem tudható, hogy a jenői templom számára készült-e, vagy a szomszédos Telki elpusztult bencés kolostorából került utólag mostani helyére.
Az 1960-as években teljesen leromlott kápolnát 1972-ben restaurálták, de a 90-es évek elején már ismét rászorult a helyreállításra. Szent Péter és Pál apostolok mai emlékünnepének is tisztelgünk a bemutatásával.
Ludwig Emil, mno.hu
