Berettyóújfalu–herpályi templomrom

288

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Szegény nagy magyar Alföldünk másfél évszázadig pusztult a török hódoltság alatt, majd újabb évtizedekig sínylette a labanc hadak vonulását. A Mátyás király uralkodása idején (1458–1490) virágzó népes mezővárosok tönkrementek, falvak százai tűntek el a térképről. A középkor végén minden önálló településünkön szilárd anyagból épült templom volt, közülük az Alföldön alig pár tucat élte túl a háborúkat. Eredeti állapotban csupán néhány román stílusú és gótikus emlékünk látható – ezek is több korszak nyomait viselik magukon –, és mintegy tíz olyan épületromot ismerünk, amelyeknek megmaradt részletei a már az Árpád-korban is európai színvonalú egyházi építészetünkről tanúskodnak. Legtöbbször csak egy falszakasz, kisebb-nagyobb töredék, ritkábban egy félig-meddig épen maradt torony idézi fel tágas síkföldünk fél évezrednél régebbi képét.


Ilyen magányos tornyot találunk a Berettyó partján, a Nagyvárad felé vezető 42. számú országút közelében. A 15 ezer lakosú, új keletű város, Berettyóújfalu keleti szeglete őrzi a XVII. század derekán elenyészett falu, Herpály nevét. A településre vonatkozóan 1372-től állnak rendelkezésünkre megbízható adatok; ekkor már nem az ősi birtokosok kezén, hanem a Pásztói, Domoszlói és Rozgonyi családok tulajdonában volt a község. Tudjuk, hogy 1552-ben a Csákyaké, 1604-ben Petneházy Istváné Herpály, végül az 1665. esztendei török defter – adólajstrom – szerint lakatlan. Az 1222. évi Váradi Regestrumban szereplő kéttornyú, háromhajós bazilika pontos helye viszont több mint egy évszázadon keresztül foglalkoztatta tudósainkat. A váradi püspökség történetét feldolgozó Bunyitay Vince 1883-ra elkészült monográfiájában sokat vitatott, ismeretlen szerzethez köthető XIII. századi apátságot társított a Berettyóújfalu határában álló csonka toronyhoz, Györffy György ezzel szemben, az általa szerkesztett Árpád-kori Magyarország történeti földrajzában (1963), az 1234-es premontrei kolostorjegyzékben szereplő Pályi monostorát nem Herpályhoz, hanem a szintén bihari Monostorpályihoz kapcsolta. Az ellentmondást végül az 1970-es években végzett ásatás tisztázta: a herpályi rom feltárult alapfalai kettős nyugati tornyú, háromhajós épület szerkezetét rajzolják ki, amely kétségkívül szerzetesrendi építkezésre vall. Minden bizonnyal a regestrumban említett, előkelő nemzetségi alapítású premontrei prépostság maradványát látjuk a Berettyó menti herpályi homokháton.
A téglából épült, tiszta román stílusú templom toronypárjának csak a déli fele maradt meg (az északit 1839-ben bontották le, ledőlését megelőzendő). Alsó szintjén keskeny, rézsűs résablakok, az emeleten tágasabbb, osztott ikerablakok láthatók. A sarkok magas, lépcsőzetes támpillérén kívül más építészeti tagozat nem figyelhető meg. A 32 méter hosszú, 15 méter széles bazilika középhajója egyenes fallal záródó főszentélyben végződik, a mellékhajók kívül egyenes, belül félköríves apszissal záródnak. A pillérek – amint egy darabokból rekonstruált csonk mutatja – idomtéglákból készültek.
Az 1600-as évek óta romladozó csonka torony 1944-ben súlyosan megsérült. A teljes pusztulástól helyi emberek mentették meg. 1973-ra Módy György és Kozák Károly munkája nyomán készült el szakszerű állagmegóvása.

Ludwig Emil, mno.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu