Cholnoky Viktor: Neomongolizmus

2014 február 02.
Cholnoky Viktor

(Veszprém, 1868. december 23.Budapest, 1912. június 5.) magyar író, újságíró, műfordító. Cholnoky Jenő és Cholnoky László testvére. Írásait különös figurák népesítik be és groteszk helyzetek tarkítják, amelyekkel a kiábrándult, utat nem találó modern polgár lelkivilágát ábrázolja. A legnagyobb magyar stílusművészek közé tartozik. Első kötete (Füstkarikák, 1899) Mark Twain-fordításait és novelláit tartalmazta. Novellái a világ távoli részeire vezetnek, hatalmas művelődéstörténeti anyagot mozgatnak meg. Egzotikus tájai, mesebeli alakjai a mindennapokból, a szorongató valóságból elvágyódást fejezik ki.

A lapok távirati rovatán és politikai híradásain keresztül tovább nézve, mint maguk e híradások érnek, a históriai fontosságú körvonalakat konstruálva meg belőlük, az ember hajlandó volna hinni valami olyasféle elméletben, hogy a fajoknak csakugyan külön-külön géniusza van, {...}

(Töredékes gondolatok egy könyvből, amelyet talán meg kellene írni.)

{...} e szónak egészen a perszonifikációig menő értelmében.

Mert éppen a jelenkor történetéből azt látjuk, hogy a lehanyatló fajokkal szemben szinte matematikai pontossággal emelkedik fel a fiatal vagy megfiatalodott faj, nem egy ponton, hanem egymástól távol eső, egymással érdekközösségben nem lévő, csupán etnográfiailag közös színű helyeken. Ezt ugyan körülbelül az egész világtörténelem láttatja, de mivel a népvándorlást vagy Bizánc bukását nem szemlélhetjük úgy, mint a ma történetét és nem alkalmazhatjuk rájuk azt a, hogy úgy mondjam, természettudományos megfigyelést mint a jelenre: a régi igazság e szemlélet révén mint új igazság hat.

Azt látjuk, hogy az árja fajok hanyatlásának mértékét pontosan tartja a mongol fajok emelkedésének mértéke. És - e volna az a géniusz-elmélet - nem egy ponton, hanem egyszerre és egy időben mindenütt, ahol súrlódó felület van árja és mongol között. A kínai forradalom kezdete összeesik Japán faji öntudatának az újraébredésével és velük egy időben indult meg Magyarországon a magyarság faji harca minden ellen, ami itt körülöttünk és fölöttünk árja. Mert az oláhságnak, tótságnak és horvátoknak a látszólagos új erőre kapása a valóságban nem új erőt jelent, hanem pusztán provokáltságot. Kénytelenek harcba állani, mert harcra hívtuk őket.

A jövő a mongolság kultúrájáé. Japán katonai, politikai és gazdasági diadalt aratott Oroszország felett és ma már Amerikát fenyegeti, ahol a faji hanyatlás pregnáns megnyilatkozása, az apokaliptikus nagyságú pénzválság és a felszítt vér visszavesztése szintén pontosan egybeesnek a tenger által tőle nem elválasztott, hanem inkább veszedelmesen hozzákapcsolt szomszéd expanzió-jelenségeivel.

Az európai festőművészetet, különösen a rajzolást kiirthatatlanul és többé soha nem mellőzhetően átjárta a japáni rajzolás. Európát tízezrével járják a japán tudósok, állami kiküldöttek és diákok, hogy felszedve itt az árja kultúra tanulságait, otthon átalakítsák a maguk képére. Világhírű tudósaik, orvosaik és színészeik vannak.

A kultúrának minden emelkedésével együtt jár a politikában az a törekvés, hogy a középponti hatalom meggyengüljön. Az öntudatra ébredt nép a cselekvés nagyobb lehetőségeit is meg akarja magának szerezni azzal, hogy visszavegye a jogokat, amelyeket kulturátlanabb, alvó korszakában kieresztett a kezéből. Ez így van az árjáknál és így van a mongol fajoknál. Kína alkotmányt kap, Japánban megerősödött parlamentarizmus határolja körül a császárnak hajdan korlátlan hatalmát.

De míg az árjáknál ez a politikában megnyilvánuló kultúremelkedés teljes demokráciára vezet, vagy legalább arra tör, addig a mongolságnál a célja arisztokratikus és a hatalmat nem az egész nép, hanem a leszármazásban, vagyonban, vagy műveltségben magasabb osztályok számára iparkodik elvenni. Japánban a mágnások háza nem másodrangú intézmény, nem felsőház és nem szenátus, hanem elevenebb, cselekvőbb, pozitívabb alkotórésze a törvényhozásnak, mint a képviselőház. A mi küzdelmünk pedig úgy a hadseregért, mint a gazdasági önállóságért éppúgy egészen arisztokratikus karakterű, mint az a törekvésünk, hogy alkotmányunkat megerősítsük, ami nem jelent egyebet, mint azt, hogy a felségjogok egy részét akarjuk visszaváltoztatni nemzeti jogokká.

Hogy Magyarország állami önállósága majd négyszáz esztendőre megsemmisült, ennek a legelső oka nem a mohácsi vész és nem a Habsburgok, hanem Hunyadi Mátyás. Államcsínnyel jutott a trónra, alkotmányellenesen uralkodott és megsemmisítette az oligarchiát. Még ha utána hozzá hasonló erejű és elméjű uralkodók következtek volna is, trónralépése akkor is Mohácsot jelentett volna a magyarság számára, csak más formában. Mert a mongol arisztokratikus világérzéssel szemben az autokrata mindig ösztönszerűen rákényszerül arra, hogy az osztálytalanokhoz forduljon. A "meghalt Mátyás király..." közmondása csak úgy, mint a hatvanas évek cseh és német beamterei, akik a magyar megyei tisztviselőket szorították ki és éppen úgy, mint a most megígért általános választójog: ennek az egy történeti igazságnak a tünetei vagy kifejezői.

Az abszolutizmus Magyarországon tehát mindig egyet jelent azzal a törekvéssel, amely a magyarságot, a magyar fajt akarja meggyengíteni.

Magyarország csak mint királyság formájába öltözködött arisztokratikus köztársaság maradhat fenn. A fekvése, a hegyrajzi és vízrajzi viszonyai és területén a fajok elhelyezkedése egyaránt erre utalják. Ezért lehetett Nagy Lajos korában kicsiny középponttal világhatalmasság, mintegy Velencéje nem a tengernek, hanem az európai szárazföldnek.

De ez az arisztokratikus köztársaság egészen speciális mongol jellegű. Az uralkodó osztály, a magyarság, csupán a politikai felsőbbségét és a kultúrabeli kiválóbbságát érvényesíti a nem magyarokkal szemben. Sem gazdaságilag, sem a nyelvükben nem háborgatja őket és Magyarországon nemhogy nincs elnyomott nemzetiség, hanem egyenesen az a törekvés van meg, hogy az uralkodó osztály köre mentül jobban kiszélesedjék azzal, hogy a nemzetiségek mentül szorosabban csatlakozzanak a magyarság törekvéseihez. Ezt megértette a magyarországi németségnek is, a szerbségnek is túlnyomóan nagy része.

A mongol kultúrának Ázsiában való új fellendülésével esik egybe pontosan, idő szerint, a magyar kultúrának az az egészen sajátos új korszaka is, amely már itt van és amely elütő az árja kultúrától. Új irodalom, új festőművészet, új iparművészet van kialakulóban. A felhalmozódott és megfeszült erőknek ugyanaz a jelensége ez, mint amelyet politikai küzdelmeinkben látunk és bizonysága annak, hogy a mongol többé már nem jön: a mongol itt van.

Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám

Feltöltő: Flag
Még nincs értékelve