Natasha könyvespolca – Inkább hegyezz zabot, mint rozst

447

Botránykönyv! Amerikában betiltották! - így népszerűsítik a Rozshegyezőt, amerre csak nézek. Csakhogy botránykönyv és botránykönyv között nagyon nagy különbség van, mint megtapasztalhattam.

Példának okáért a Méhkirálynő, Kelemen Anna nagyon izgalmas *köhömm* és látványos vallomása a szexuális életéről a tartalmával verte ki a biztosítékot, míg  a Rozshegyező csak annyival, hogy megsértette a nagy Salingert, a Zabhegyező íróját azzal, hogy az engedélye nélkül felhasználta a kultikus szereplő alakját. Na meg lényegében minden mozzanatot, amit csak a regényben olvasni lehetett.

Fontosnak tartottam elolvasni a Zabhegyezőt, mielőtt nekikezdtem volna a kötetnek – egyrészt, mert olyan olvasmánynak tartottam, amit sok helyen idéznek, beszélnek róla és „illik” kiolvasni (ez egyfajta belső kényszer volt nálam), másrészt már potenciális olvasóként láttam, hogy szinte összefűződik a Rozshegyező Salinger művével. Hiába a mentegetőzés, hogy „California … munkáját nem a nagy előd folytatásának szánja, sokkal inkább egy azzal párbeszédbe lépő, önálló írásnak”, ha már  borítón ott virít „a Zabhegyezés vége” címke.

Amíg a Zabhegyező egy átlagos, lázadó kamasz objektivitásra hajlamos, mégis szenvedéllyel teli magvas filozofálgatását tartalmazza egy cseppet sem izgalmas kerettörténetbe ágyazódva, addig a Rozshegyező a megöregedett, megfásult vénember, Mr. C történetét meséli el. Végig ott lebeg a kérdés: vajon álmodik-e a kamasz srác, vagy tényleg ilyen löttyedt lett a teste és feszül állandóan a hólyagja? Fogódzót csak az emlékezetében még élénken élő alakok felbukkanása jelenti, akiket a Zabhegyezőből már jól ismerhetünk; ráadásul megtudhatjuk, mi lett velük a hatvan év alatt, amíg nem hallottunk róluk semmit.

Ahogy csökken a motivációja  az öregnek, úgy csökken a történet érdekessége – márpedig Mr. C csak egy utolsót szeretne vándorolni a nagy New York city-ben, pont mint anno. Azon viszont egyáltalán nem csodálkozom, hogy Salinger felkapta a vizet, mert szinte az egész történet a Zabhegyezőből koppintott dolgokat tartalmazza, csak lényegesen unalmasabb köntösben, ami nem igazán tudja megfogni az olvasót.

(4/10, Partvonal)
 

Natasha
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
http://biblioteka.freeblog.hu   

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu