Ismét lesz Jameson CineFest!

455

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén 14. alkalommal várja a nézőket.

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén 14. alkalommal szeptember 8. és 17. között várja a hazai és nemzetközi filmbarát közönséget, filmes szakembereket, alkotókat és a filmszakma összes szereplőjét Miskolcon. A fesztivál idén is a világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza hazánkba!

A nagyjátékfilmes versenyprogramba a szervezők idén is olyan alkotásokat válogattak be, melyekről azt gondolják: jól példázzák, mi történt a mozgóképes világban az elmúlt egy évben. Lesz formabontó mű, mint például Bruno Dumont a műfajt kvázi megszűntető musicalje, a Jeannette, mely Jeanne D’Arc gyerekkorát mutatja be. Továbbá szerepel a programban a Loving Vincent című, Van Gogh halálát körüljáró brit-lengyel koprodukció, amely rendkívül különleges és abból a szempontból is rendhagyó, hogy minden egyes képkockája egy-egy önálló olajfestmény. Jonas Carpignano a Mediterranea után újra visszatér a CineFestre második nagyjátékfilmjével, az A Ciambrával, amely igazi coming of age történet és különleges spin off is egyben, hiszen általa a korábbi film egyik mellékszereplője kapott egy egészestés filmet.

 

A világ legrosszabb és legkegyetlenebb anyukáját mutatja be az April lánya című mexikói thriller-dráma, mely igazi hátborzongató mű egészen az utolsó képkockáig. Egy különleges férfiszerelmet mutat be a skót Isten országa, a világszerte már sok helyen körülrajongott Columbus pedig a mindenek felett győzedelmeskedő érzelem a lírai meséje. Ha már sztárfilmről van szó, a Safdie testvérek akció-őrülete, a Robert Pattinson főszereplésével készült Jólétmozivásznon csak a CineFesten lesz látható, mielőtt a Netflixen debütálna. Francesca Eastwood pedig karrierje eddigi legnagyszerűbb alakítását nyújtja a Natalia Leite rendezte, számos erkölcsi kérdést felvető A bosszú angyalában, miképpen Dakota Fanning is a kizárólag erős idegzetűeknek javasolt Megtorlásban mutatja meg, hogy miért tartják őt nagy reménységnek. Mark Hamill pedig a Brigsby medvében lép fel egy meglepő szerepben, mely tulajdonképpen egy nagyon szerethető mese a keresztútról, ahol találkozik múlt és jövő.

Mindezek mellett magyar film is lesz versenyben, méghozzá a Vékes Csaba rendezte A hetedik alabárdos, vagyis az első olyan alkotás, mely a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programja segítségével készült el. Újdonság, hogy most először versenyez orosz film a CineFesten: a Szívritmuszavarok hőse, Oleg, az iszákos mentős próbálja megmenteni magát és a házasságát a mai baljós világunkban.

Norman-
New York-i fixer mérsékelt tündöklése és tragikus bukása

A Kitekintő/Open Eye kategóriában újfent olyan alkotásokat láthatunk, melyek már bizonyítottak a világ nagy mozgóképes eseményein. Például a svéd Ruben Östlund rendezte A négyzet: a fergeteges poénokkal megspékelt mű idén megkapta Cannes-ban az Arany Pálmát. Szintén ebben a szekcióban debütál a Stephen Frears rendezte Viktória és Abdul, mely a fesztivál zárólfilmje is egyben. A királynők életében amúgy is jártas filmes ezúttal Viktória királynő különleges kapcsolatát mutatja be indiai szolgájával, Abdullal. A Norman: egy New York-i fixer mérsékelt tündöklése és tragikus bukása kedves édes kis mese becsületről, barátságról, manipulációról és politikáról. Igazi ritkaság, hiszen felnőtteknek szól, mégsincs benne se szex, se sokkoló erőszak, csak Richard Gere, aki ezúttal Woody Allenesre vette a figurát. A Felfelé folyik, hátrafelé lejt is Kitenkitő-mozi: Julian Barnes díjnyertes regényének adaptációja. Öngyilkosság, tiltott szerelem, bonyolult érzelmi viszonyok Jim Broadbent felejthetetlen alakításával fűszerezve. A Szibériai szerelem pedig egy különleges dokumentumfilm, mely azt mutatja be, hogy Oroszország egy részén még most is a család és a gyerek egy nő életének egyetlen célja és értelme.

www.kultura.hu

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu