Vérminták a bőröndben

2018 augusztus 19.

Ki mentette meg Mengelét, „a halál angyalát”?

Olivier Guez Josef Mengele eltűnése című regénye Párizsban tavaly ősszel Renaudot-díjat kapott, s nemrégiben magyarul is megjelent. Ez a szokatlanul gyors „átfutás” is jelzi, hogy ez a karcsú könyv figyelemre méltó újdonságokat tartalmaz.

Mi volt az oka annak, hogy a holokauszt leghírhedtebb tömeggyilkosa, aki Auschwitzban személyesen küldte gázkamrába magyar zsidók tízezreit, megúszta a felelősségre vonást, s egészen 1979 februárjáig élt, amikor is szívroham következtében vízbe fulladt Brazíliában? Kik és miért bújtatták Mengelét, milyen volt az a dél-amerikai közeg, ahol a „halál angyala” számos hóhértársával együtt menedéket talált? És miért nem fogta el Mengelét a Moszad, amely már 1960-ban kézre kerítette és elrabolta, majd Izraelben bíróság elé állíttatta egykori főnökét, Adolf Eichmannt?

A szerző rendkívül alapos kutatómunkát végzett, nemcsak a fellelhető terjedelmes szakirodalmat tanulmányozta át, de a helyszínekre is elutazott, hogy képet nyerjen Mengele évtizedes bujkálásának körülményeiről. Az 1949 és 1979 közötti, Argentínában, Paraguayban és Brazíliában eltöltött évtizedek rekonstruálása közben, emlékképek formájában idézi fel Mengele auschwitzi működését – nem utolsósorban Nagyváradról származó boncolóorvosa, Nyiszli Miklós emlékirataira támaszkodva.

Guez rámutat arra, hogy az utókor erősen „túldimenzionálta” Mengele szerepét a holo­kausztban. A harmincas éveinek közepén járó, orvosi és antropológusi diplomával rendelkező fanatikus náci valójában csak fogaskerék volt a gépezetben, akit főnökei – akiket még sokkal nagyobb felelősség terhelt a szörnyűségekért – előtérbe toltak, eszközként használtak. Himmler vagy Eichmann a hatalma csúcsán szóba sem állt volna a jelentéktelen, ambiciózus orvossal, aki „kísérleteinek” eredményeit szorgalmasan küldözgette főnökének, Verschuer professzornak a frankfurti biológiai és fajtisztasági intézetbe. (Verschuert nem vonták felelősségre, még az emlékiratait is megírta.)

Mengele komolyan gondolta, hogy Auschwitzban a tudományt szolgálja. Szörnyű kísérleteivel hozzá akarta segíteni az árja német nőket ahhoz, hogy tömegesen szüljenek ikreket, és benépesítsék az óriásira nőtt Harmadik Birodalmat. Guez leírja, hogy Mengele egy bőröndben magával vitte Argentínába „tudományos eredményeit”, adatokat, vérmintákat. Ezeket csak 1960-ban semmisítette meg, amikor Eichmann elrablása után már ráirányult a nemzetközi figyelem, és a dél-amerikai viszonyok kedvezőtlenül változtak meg a számára.

Ekkorra már a dél-amerikai náci emigráció számára is kezdett kínossá válni, ellene Fritz Bauer, az NSZK háborús bűnösökkel foglalkozó főügyésze nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, illetve információkat szolgáltatott az izraeli titkosszolgálatnak tartózkodási helyeiről. A Moszad, bár egy ideig megfigyelte Mengelét, végül azért nem rabolta el, mert az 1967-es háború előtt más, fontosabb feladatai voltak.

Ugyanakkor sem a paraguayi, sem a brazil hatóságok nem törték magukat, az emigráns nácik, bár a befolyásuk gyöngült, védelmet biztosítottak a számára. Mengele a hatvanas-hetvenes években már egyre kínosabbá vált bújtatóinak. Leghosszabb ideig egy magyar házaspárnál, Stammer Géza és Gitta primitív farmján húzta meg magát a brazíliai őserdő szélén. Guez a magyarokat „egyszerű és politikailag megbízható” emberként jellemzi, akik 1945-ben a szovjet csapatok elől menekültek el Magyarországról.

Eleinte nem tudták, ki az az öregedő férfi, akit álnéven elhelyeznek náluk, aztán amikor eljutott hozzájuk, ki is ő valójában, elviselték, bár egyre több gond volt vele. Ehhez anyagi érdekük fűződött (Bajorországból, a családtól, illetve Mengele mezőgazdasági gépeket gyártó cégétől érkezett támogatás), és tarthattak attól is, hogy ha feljelentik, a náci emigránsok bosszút állnak rajtuk.

Végül Stammerék elküldték a farmról a betegségekkel küzdő, magányos tömeggyilkost, akinek szereztek egy gondozónőt. Amikor Mengele vízbe fulladt, álnevén temették el, csak 1985-ben azonosították maradványait.

A róla szóló regényből szinte hiányzik vagy csak töredékesen van jelen benne a jellemábrázolás. Talán azért, mert valójában nem is volt jelleme. Sorsa annak a jelenségnek az illusztrációja, amelyet Hannah Arendt „a gonosz banalitásának” nevezett.

(Olivier Guez: Josef Mengele eltűnése. Ford.: Balla Katalin. Művelt Nép Könyvkiadó – Ulpius Baráti Kör, Budapest, 2018, 270 oldal. Ára: 3590 forint)

Pelle János - www.magyaridok.hu

Feltöltő: Flag
5
Átlag: 5 (1 szavazat)