Könyves félév: van mire várni 2013-ban

580

Márai Sándortól és Hajnóczy Pétertől is olvashatunk eddig kiadatlan művet 2013-ban, új köteteket jelentetnek meg közönségkedvenc prózaíróink, Cserna-Szabó András és Háy János. Olvashatunk verseket olyan népszerű slammerektől, mint Pion István és Simon Márton, és hosszú szünet után jelentkezik új verseskötettel Térey János.

Az idei könyves évad első félévének várható megjelenéseiből válogattunk.

Jön az új Márai-könyv

Eddig kiadatlan Márai-művet is olvashatunk 2013-ban: a szöveget eredetileg az Egy polgár vallomásai harmadik részének szánta Márai Sándor (az általunk ismert változat az első két részt tartalmazza), később már a Föld, föld! című visszaemlékezés szövegéhez sorolta a kéziratot, végül azonban semmilyen formában nem látott napvilágot. Címet nem adott neki az író, ezért a Helikon Kiadó a kézirat első mondatáról („Hallgatni akartam”) nevezi majd el a könyvet. A kiadó vezetője, Kovács Attila Zoltán szerint esszéként érdemes olvasni a művet, amely elsősorban a Horthy-korszak polgári kritikájaként érdekes: az Anschluss-szal veszi kezdetét, és ott ér véget, ahol a német és az orosz megszállásról szóló Föld, Föld! elkezdődik.

A Helikon kiad egy újabb könyvet Bánffy Miklóstól is, ez szintén visszaemlékezés: az Emlékeimből című, 1932-es vallomáskötet, amelyet hamarosan követ majd az 1945-ből származó második rész, a Huszonöt év. A Magvető Kiadó is megjelentet posztumusz művet: Hajnóczy Péter írásait Jelentések a süllyesztőből címmel.

Megvehetjük a slammereket

Azt már Závada Péter példájából is tudjuk, hogy a színpadi szereplés nagyon jót tehet egy verseskötet népszerűségének. Az Akkezdet Phiai együttes frontembereként ismert rapper tavaly megjelent első kötete (Ahol megszakad) iránt óriási volt az érdeklődés. Most kiderül, vajon a slam poetry is képes-e hasonló hatást kiváltani, idén ugyanis két ismert slammer jelentkezik kötettel. Simon Márton „klasszikus értelemben vett” költőként kezdte a pályáját: első kötete, a Dalok a magasföldszintről a L’Harmattan Kiadónál jelent meg 2010-ben. Bár 2009 óta minden egyes Szép versek antológiába beválogatták műveit, végül mégis slammerként figyelt fel rá a szélesebb közönség. A slam poetry mellett viszont továbbra is ír és publikál: idén már a második kötetét vehetjük kézbe. A könyv a Libri Kiadónál jelenik meg, várhatóan a költészet napjára. Jelenleg Polaroid munkacímen fut, a szerző honlapján bele is olvashatunk a versekbe.

Szintén a slam poetry és a költészet között ingázik Pion István (a Magyar Nemzet és az MNO szerkesztője), az idén először megrendezett országos slambajnokság harmadik helyezettje. Neki az első verseskötetét jelenteti meg idén a Helikon Kiadó Atlasz bírja címmel.

Pion István a Szépirodalmi Figyelő januári, slam poetry témájú lapszámának bemutatóján

Fotó: Béres Attila

Régen várt regények

Két közönségkedvenc és köztudottan nagyon jó humorú magyar prózaíró is új kötettel jelentkezik a tavaszi évadban: Háy János Mélygarázs című könyve a tervek szerint az áprilisi nemzetközi könyvfesztiválra jelenik meg az Európa Könyvkiadónál. A regény egy férfi és két nő sorsát követi nyomon. „A Mélygarázs korkritika: számvetés azzal, ahogy élünk, szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel” – mondta a készülő könyvről Háy János.

Valószínűleg sokan várnak Cserna-Szabó András unortodox love storyjára, a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényre, amelynek már működő Facebook-oldala is van. Külön érdekesség, hogy ezúttal regényről van szó, mert Cserna-Szabó Andrást elsősorban novellistaként ismerjük, összesen nyolc megjelent kötetében többnyire elbeszéléseket vagy  novellafüzért olvashatunk (ilyen volt legutóbbi könyve, a Puszibolt is), esetleg (gasztro)esszéket, de regényírásra még sosem adta a fejét a szerző.

Novelláskötettel jelentkezik Csender Levente, a könyv Murokszedők munkacímen fut, a Magyar Napló Kiadónál fog megjelenni. A szerző korábban elárulta: marad az erdélyi szereplőknél, akik általában elhagyják a szülőföldet, de a kilencvenes évekkel szemben most már nem Magyarországon, hanem Nyugat-Európában mennek tönkre.

A hazai lírában fontos fejleménynek számít, hogy hosszabb idő után új verseskötettel jelentkezik Térey János. Az utóbbi években egy verses regény jelent meg tőle Protokoll címen, kiadták esszéit és portréit, és a Termann hagyatéka című kötetet, amelyben fiatalkori novelláskötetét, a Termann hagyományait írta újra. Verseskötete viszont nem jelent meg hét éve, a 2006-ban közreadott Ultra óta. Az új kötet a Libri Kiadónál jelenik meg Moll címen.

Sci-fi minden korosztálynak

Miklya Annát a legígéretesebb fiatal prózaírók között tartják számon, az elmúlt három évben három regénnyel jelentkezett. Az Eloldozás, A hivatásos és az Eső című könyvei után most szórakoztató irodalomhoz fogott, egy tinédzsereknek szánt sci-fi-trilógián dolgozik Mars legkisebb gyermekei címmel. Ennek a sorozatnak az első kötete, a Jonas fog megjelenni 2013 első félévében.

Ha valaki inkább „felnőtt sci-fire” vágyna, az ismét számíthat az Európa Könyvkiadóra, az utóbbi időben majdnem minden évben megjelentettek valamit a lassan élő klasszikusnak nevezhető Viktor Pelevintől, és most is szolgálnak újdonsággal. A hamarosan megjelenő S. N. U. F. F. című Pelevin-regény középpontjában egy ember, egy guminő és egy ork között szövődő szerelmi háromszög áll.

mno.hu – rKissNelli

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu