mely az egyedülálló Pécsi Műhely csoport alkotóinak munkáit vonultatja fel és olyan élményt nyújt, amit vétek kihagyni. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár június 19-én járta be a múzeum két szintjét is betöltő tárlatot, ahol a következőképpen fogalmazott: „hatalmas ereje van”.
A Pécsi Műhely csoport egyedülálló a hazai neoavantgárd művészet történetében. Bár nevüket egy középkori pécsi kőfaragó-műhelyből eredeztették, tevékenységük egyáltalán nem a hagyományos képzőművészeti műfajok irányából határolható be. A csoport a hatvanas évek végén alakult meg a neokonstruktivista, geometrikus festő és művészetpedagógus, a 2014-ben elhunyt Lantos Ferenc tanítványaiból. Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor és Szijártó Kálmán alkották ezt a fantasztikus művészeti tevékenységet végző csoportot. A Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 című kiállítás az ő munkáikat mutatja be, méghozzá olyan teljességben és elrendezésben, melynek tényleg hatalmas ereje van.
A tárlat egy eddig kevéssé feldolgozott, a hazai művészeti közeg perifériáján működő művészcsoport tevékenységét és jelentőségét mutatja be, ez pedig – ahogy dr. Hoppál Péter is megfogalmazta – kivételesen fontos, hiszen kiemelt figyelmet kell szentelni annak, hogy a Pécsi Műhely és a hozzá hasonlóan páratlan, ám perifériára szorult művészcsoportok is bekerüljenek a művészeti kánonba. A tárlat valóban letaglózó, hiszen betekintést enged a Pécsi Műhely alkotóinak tevékenységébe, akik a hazai konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításán, új vizuális nyelv, új vizuális kultúra megalapozásán munkálkodtak. Ez azt jelenti, hogy a válogatás amellett, hogy felsorakoztatja a csoport tagjainak jelentős műveit, nagy hangsúlyt fektet az archív anyagok, kiállítási katalógusok, levelezések, reflexiók bemutatására, valamint a műhelytagok közötti együttműködések megjelenítésére is, így hozva őket közelebb a látogatókhoz.
A Pécsi Műhely korai időszakát a geometrikus művek jellemzik: a papír és táblaképek mellett megjelenik a sokszorosító grafika és a tűzzománc is. Ezen alkotások egy hatalmas termet töltenek be, melyet dr. Hoppál Péter „csodateremnek” nevezett a bejárás során. A csoport tagjai azonban nem elégedtek meg azokkal a csodás geometrikus alkotásokkal, melyeket készítettek, és nem hagytak fel a kísérletezéssel, sőt: 1970 és 1971 között tizenkilenc, kuriózumszámba menő land art akciót valósítottak meg Pécs környékén. Ezek a tájkísérletek szorosan kapcsolódnak az ekkoriban a nemzetközi színtéren kibontakozó természetművészeti irányzatokhoz és olyan nézőpontból mutatják meg a várost, ahonnan az ember nem szemlélné. Ezt városmarketingnek is tekinthetjük – fogalmazta meg a terembe lépve dr. Fabényi Júlia Németh Lajos-díjas magyar művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója, aki arra is rámutatott: még sehol sem volt látható ilyen részletességben a Pécsi Műhely alkotóinak munkássága. Erről nemcsak a művektől roskadozó falak tanúskodtak, hanem az is, hogy a tárlat csak két szinten fért el.
A kronologikus sorrendet követő kiállításon végig haladva tökéletesen kirajzolódott, hogy az 1971-es évet követő időszakban a Pécsi Műhely tagjai egyre hangsúlyosabb és aktuálisabb kérdésekkel kezdtek el foglalkozni: a művészeti nyelv megújítása, a művészet intézményi problémái, illetve a társadalmi-politikai szimbólumképzés és annak dekonstrukciója jelenik meg ezen időszakban készült műveiken – mondta el Doboviczki Attila kurátor. A Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 termeiben emellett arra is találunk ékes példákat, miképpen éltek az alkotók a fejlődő technika adta lehetőségekkel, és hogyan alakították át például egy televízió képernyőjét olyan tükörré, melybe a Kádár-kornak kellett (volna) belenéznie.
Aki még nem tette, mindenképpen látogasson el a Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968 – 1980 című kiállításra, mely a múltba utaztatja a látogatókat, felnyitja a szemüket és hihetetlen erővel varázsolja el őket.
A kiállítás június 25-éig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.
Tóth Eszter
Fotó: Csákvári Zsigmond