Ámulatba ejtő különféle színekben pompázott az erdő közepén egy kis rét, amely dús pázsitjával ragyogóan beleillett az egész táj nyugalmat és békességet árasztó hangulatába. A nap melege még nem tudta teljesen felszárítani a fűszálakról és a mező virágairól a hajnali harmatcseppeket. A rét lassan benépesült különféle színű lepkékkel és kedves rovarokkal, melyek nélkül elképzelhetetlen egy igazi mező.
A fű zöld harmóniáját egy helyen megtörte egy kis barna folt, ami nem volt más, mint egy földön fekvő katona. Látszólag nyugodtan feküdt a nedves fűben. A sapkája a fejétől pár centire hevert és rohangált rajta egy pár szorgoskodó hangya. A fegyvere a jobb oldalán volt, szintén a fűben, de a fegyver szíja a csuklójára volt tekerve. A bakancsa nagyon koszos volt, de már kezdett róla leperegni a megszáradt sár. A nadrágja vizes volt, tehát már elég régóta feküdt így a vizes fűben. Kócos fekete haja csapzottan borult a homlokára. Nagyon fiatal volt, legalábbis gyermekies arcvonásai erről tanúskodtak. A szeme le volt csukva, de így is kivehető volt nagy szempillája. Arcvonásai nyugodtak, békések voltak. Valami szépet álmodhatott, mert a szája mintha mosolygott volna félig nyitva volt, s így látszódtak meglepően fehér fogai. Bal keze össze volt szorítva és kilógott belőle egy gyűrött fénykép, amely egy boldog, csókolódzó fiatal párt ábrázolt. Egy hosszú fűszál a lecsukott jobb szemére lógott. De a fiú meg se rezzent tőle. A zubbonya a gyomorszájánál erősen véres volt és az orrából is vékony csíkban vérpatak folyt le a feje mellé, a fűbe. Néhány kíváncsi hangya mászkált ide-oda a fegyverén és a csőből egy tücsök ciripelése hallatszott.
Meleg volt, s a Nap sugara már teljesen felszárította a hajnali harmatcseppeket a rét fűszálairól. A madarak éneke gyönyörűen harmonizált a vidék páratlan szépségével.
Csépányi Balázs