Az elveszett kisemberek krónikása ismét kietlen képet fest arról, hogyan élünk (tehetetlenül és teljesen egyedül), de az életmű talán legszebb feloldozását is megadja a címadó novellában.
A könyvsorozat előtörténetét valószínűleg sokan ismerik: hazájában, az Egyesült Államokban a minimalizmus és a „piszkos realizmus” képviselőjeként, hétköznapi tragédiák felkarolójaként futott be az író, érdekes módon nem az „eredeti” kötetével, hanem annak radikálisan meghúzott változatával. Az irodalmárok körében ma is vita tárgya: vajon helyes volt-e, hogy a szerkesztő (Gordon Lish) láncfűrésszel esett neki a novelláknak, és abban sincs egyetértés, hogy a végletes szerkesztői beavatkozás miatt került-e Carverre a „minimalista” cetli.
Ennek ma már a magyar olvasók is utánajárhatnak, a csonkítatlan második kötet (Kezdők) után napvilágot látott a Magvető Kiadónál a szerző első kötete is (Befognád, ha szépen kérlek?), utoljára pedig a Katedrális. Ezzel gyakorlatilag kész is a prózai életmű – az elbeszéléseken kívül csak regénytöredékek és „csupán” háromszáz vers maradt hátra az írótól. Aki a húzott változatra kíváncsi, annak a Magvető sorozata előtti egyetlen, magyarul megjelent Carver-könyvet ajánljuk a figyelmébe: a Nem ők a te férjed című gyűjteményt a Kalligram Kiadó gondozta, 2007-ben jelent meg, és ebben még a Lish által rövidre nyírt novellákat olvashatjuk – a Kezdők 2009-es megjelenése óta ezeket már az eredeti változattal is összehasonlíthatjuk.
A Magvető sorozatának harmadik, utolsó darabja, a Katedrális novellái nem hoznak eget rengető újdonságot az előző két kötethez képest. Ha csak nem annyit, hogy a legterjedelmesebb, legrészletesebb – és talán a legjobb – írások kerültek ebbe a könyvbe, és ennyiben biztos, hogy a három kötet közül ez áll a legtávolabb Gordon Lish szerkesztői ideájától, aki a kevés szavú Carverre esküdött, és minden tizenöt leírt szóból mindössze ötöt engedélyezett a szerzőnek. A novellákat olvasva ez a hozzáállása nehezen érthető, mert Carvernek a hosszú változatokban sincsenek felesleges szavai. Nem biztos, hogy kevésbé tömör harminc oldalon, mint tíz oldalon lenne.
A hősök változatlanul arc, jellem és kifejezett érzések nélküli figurák, akik most már tényleg csak elvétve cselekszenek akármit is. Korábban egy-egy novellájában még előfordult, hogy a szereplők valamilyen brutális tettel (akár erőszakkal, gyilkossággal) próbálták feloldani a megvalósult amerikai álom, a látszólag tökéletesen berendezett élet és a belső kiüresedés közötti ellentétet, de a Katedrális főszereplőit többnyire már a legmélyebb tehetetlenség állapotában találjuk. A történetekben gyakorlatilag nincsen fordulat, csak ennek a tehetetlenségnek a tünetei. Érdekes, hogy a rendezett körülmények között, tényleg amerikai álomban élő kispolgár is egyre ritkább a történetben, viszont egyre több az egzisztenciálisan szép lassan lefelé csúszó szereplő, vitaminokkal házaló ügynök vagy állását vesztett melós, aki anyagi értelemben is lassan a tönk szélére kerül, egyébként meg végképp.
A kapcsolatok szétesése majdnem minden novellának alapvető eleme, a szereplők többnyire házasok, akik elváltak, vagy rövidesen el fognak válni. Életünk legrosszabb pillanatainak esszenciái ezek a carveri kapcsolatábrázolások, amikor a szereplők nemcsak hogy képtelenek egymást elérni bármilyen módon (szavakkal a legkevésbé), hanem sokszor már meg sem próbálják, és az idegenség, az áthidalhatatlan távolság válik természetes állapottá.
A Katedrális novelláiban különösen sokat foglalkozik az egymás mellett elbeszéléssel Carver, rengeteg erre utaló, szimbolikus ábrázolásra lelhetünk a kötetben. A legjobb példa talán az Óvatosan! című darab, amelyben a férj, Lloyd volt felesége látogatását várja, mert fontos dolgokat kellene megbeszélniük, de Lloydnak be van dugulva a füle. Így a novella középpontjában nem a „fontos dolgok” állnak, hanem a fül kidugítására alkalmazott házi praktikák, és a visszatérő kifogás: „nem hallak”. Furcsa módon ez még kölcsönös is, („Én se hallak téged. Lehet, hogy ragályos.”) Ugyanez a címadó novellában, a Katedrálisban is előjön, ott egy vak ember és felesége kapcsán, róluk így gondolkodik a főhős: „Utána meg azon törtem a fejemet, milyen ócska élete volt ennek a nőnek. Képzeljünk el valakit, aki sohasem láthatja olyannak magát, amilyennek a hozzá legközelebb álló ember látja. (…) A nőnek talán ez az utolsó gondolata: a másik soha nem láthatta, milyen ő a valóságban, közben meg már viharos gyorsasággal tart a sír felé.” Az Ég a házad ideki főhősét – szintén férj – kész helyzet elé állítja a felesége egy levéllel, amit az ajtó alatt csúsztat be. A férj olvassa is, érti is a levelet, de inkább eltávolítja magától az egészet, így az írás mégsem teremt köztük kapcsolatot: „Valami nem stimmelt. Mert az lehet, hogy a levél a feleségem érzéseit fejezte ki. (Talán igen. Mondjuk, hogy igen, fogjuk rá, hogy tényleg az ő érzései voltak.) De a kézírás nem az ő kézírása volt! (…) Akkor ki a fene írta ezeket a sorokat?”
Időnként azért feloldozást is kínál a szöveg, meglepő módon épp a címadó novella hoz nem várt fordulatot (nem véletlenül került a kötet végére). A Katedrális gyönyörű elbeszélés, és Carverre nem feltétlenül jellemző módon megmutatja, ha nem is a fényt, de egy villanást az alagút végén. Az előbb említett vak ember arról faggatja az előbb említett elbeszélő-főszereplőt – aki kezdettől viszolygással és idegenkedéssel fordult a vak ember felé, éppen a vaksága miatt –, hogy milyen egy katedrális. Az elbeszélőnek a katedrális eddig nem volt más, csak valami, amit a késő éjszakai tévéműsorban lát, és hirtelen rákényszerül, hogy szavakat találjon erre a valamire. Pontosabban: beismerje, hogy képtelen megfelelő szavakat találni. Végül a vak férfi ajánl egy megoldást: ketten egy tollal, közösen rajzolnak egy katedrálist, és ez csak egyre bővül, ablakokat, ajtókat, embereket rajzolnak hozzá, egy közös világot, amelyet mindketten képesek érzékelni, és a látó elbeszélőnek a végén valahogy nincs kedve nyitott szemmel is megnézni a rajzot. Ez a közös megértés soha nem tapasztalt szabadságot ad a Katedrális főhősének.
Otthon vagyok, ezt tudtam. De nem éreztem úgy, hogy bármin „belül” lennék.
– Hát ez nem csekélység – mondtam.
A könyv megrendelhető a következő címen:
http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139406081
Raymond Carver: Katedrális