Húsvétra: Pastizzi

615

Népszerű snack Máltáról. Leveles tésztából készített, rombusz vagy kagyló alakú, általában ricottával, vagy enyhén fűszeres borsós töltelékkel. Tökéletes vendégváró vagy falatka (tapas).

Hozzávalók 15 db-hoz:

– 50 dkg fagyasztott leveles tészta
– 3-4 ek puha vaj/margarin
– liszt a nyújtásához
 
Töltelékhez:
 
– 25 dkg ricotta/ túró
– 10 dkg natúr krémsajt
 
Előző nap a tésztát kivesszük a fagyasztóból, és a hűtőben hagyjuk szépen kiengedni, (kb. 12 óra kell hozzá).
Keverjük ki a túrót is a krémsajttal. Készíthetjük sósra és édesre is. Ha gyerekeknek készítjük, akkor legyen édes, sörkorcsolyának pedig sós. Dúsíthatjuk 1-2 ek juhtúróval vagy márványsajttal.
 
Tészta készítése:
 
A felengedett tésztát nyújtsuk vékonyra, egy hosszú csíknak. Kenjük meg a tetejét puha zsiradékkal, és kezdjük el jó szorosan feltekerni, úgy hogy közben széthúzkodjuk, hogy minél szélesebb legyen a tekercs.
 
 
Jó szorosra tekerve, vágjuk 4-5 centis darabokra, majd azt lapítsuk ki a tenyerünkkel, úgy hogy a tekercs lapuljon el. Ezt határozott mozdulatokkal nyújtsuk ki a tenyerünkbe, ebbe egy kanállal tegyük a tölteléket, majd zárjuk össze. Így lesz a kagyló alak.
 
Előmelegített sütőben, magas, legalább 200 C-os hőfokon süssük szép pirosra.
 
Tipp&trükk: sima mirelit tészta volt, 50 dkg-os, de nem nyújtott volt, hanem az a vastag lap. Arra kell figyelni, hogy mindig a hosszára kell nyújtani, és előre. Akkorára nyújtottam ki, hogy nem fért fel a nyújtó lapra. A végeredmény hasonló lesz, mint az eredeti, hiszen csak több rétegünk lesz így. A leveles tésztát lehet nyújtani (sőt, kell is) csak hajtani nem kell már.
 
Szerző: 5PL 

További receptek, információk itt találhatóak: 
 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu