Churchill arany fogsorától Picasso síró nőjéig

325

Kalapács alá került Churchill arany fogsora, Brezsnyev limuzinja és I. János Pál pápa személyi igazolványa is.

Az év első komolyabb szenzációja az volt, hogy 16 ezer fontért megvették Winston Churchill néhai brit miniszterelnök arany műfogsorát. A gyermekkorától beszédhibával küzdő Churchill elsősorban nagy nyilvánosság előtt tartott beszédei alkalmával használta a fogsort, amelyet kifejezetten azért terveztek számára, hogy javítsa selypítését. A folytatás sem volt kevésbé morbid: 120 ezer dollárért kelt el az Egyesült Államokban az a mentőautó, amely valószínűleg John F. Kennedyt szállította, miután az elnököt meggyilkolták, és még ennél is nagyobb összeget (180 ezer eurót) ért az a limuzin, amellyel Leonyid Brezsnyev egykori szovjet pártfőtitkárt fuvarozták. A Viktória királynő selyem bugyogójáért folyó licit a vártnál háromszor magasabb, 9375 fontos végső árat eredményezett novemberben Skóciában.

Jótékony akciók

Idén először Justin Bieber hívta fel magára a figyelmet jótékonysági árverésen. A tini énekesnek nemcsak hangja, hanem hajkoronája is sokat ér: egyetlen tincsét több mint 40 ezer dollárért adták el. Elárverezték júniusban I. János Pál pápa személyi igazolványát is. Az 1978-ban elhunyt pápa személyi okmányáért adott összeget – 5200 eurót – missziós célokra fordították.

Több mint 200 ezer dollárért kelt el az Egyesült Államokban egy fehérarannyal és drágakövekkel kirakott Hermés márkájú táska december elején. A Hermés Diamond Birkin nevű „alkotása” egyedüli példány, amely 203 150 dollárért talált gazdára Texasban. Ebből az összegből 12 Volkswagen Golf autót is lehet venni az amerikai piacon. A táskát árverésén kínáló aukciós ház világrekordról beszélt a licit után, noha előzőleg hasonló áron kelt el Szibériában jótékonysági célokat szolgálva Sophia Loren egy Armani-táskája.

Hajótörött pezsgő, az első autó és egy olajfa is elképesztő áron cserélt gazdát

30 ezer euróért kelt el júniusban egy nagyon öreg Veuve Cliquot pezsgő, egy hajóroncs rakományából származott, amelyet az előző évben találtak a Balti-tengerben. A korábbi pezsgőárrekordot egy palack 1959-es évjáratú Dom Pérignon tartotta, amely 27 600 euróért cserélt gazdát 2008-ban.

Szintén minden várakozást felülmúló rekordáron, 63,32 millió euróért kelt el egy 1932-ből származó Leica-tesztpéldány Bécsben, ezzel az lett a világ legdrágább fényképezőgépe. A rekordot döntő ősfényképezőgép egyike annak a 25 tesztkamerának, amelyet a wetzlari Ernst Leitz Optikai Művek készített két évvel a később világhírűvé vált Leica fényképezőgép piaci bevezetése előtt.

Kétmillió dollár felett kelt el egy képregényfüzet első kiadása az Egyesült Államokban. Az Action Comics című lap úttörő példányában Superman még „teljesen kezdő” képregényhős volt: ebben a kiadványban mutatkozott be 1938-ban. A lap ára megjelenésekor 10 cent volt. A tavasz első hónapja diadalt hozott Pókembernek is, kalapács alá került a képregénysorozat első, 1962-es füzetének egy példánya: új tulajdonosa 63,1 millió dollárt fizetett érte. Megjelenésekor mindössze 12 centbe került. Örökös csúcstartó az a Stradivari-hegedű, amely hárommilliárd forintnyi összegért kelt el Japánban. Az 1721-ben készült „Lady Blunt” már többször gazdát cserélt, mindig rekordáron. Tetemes összeget, kis híján egymillió fontot adtak Jane Austen befejezetlen regényéért a Sotheby’s árverésén. A The Watsons című történet vélhetően 1804-ből származó kézirata egy javításokkal tűzdelt példány.

Jutott érdekesség októberre is: magas áron, 64 ezer euróért árvereztek el egy több mint ezeréves olajfát a dél-franciaországi Toulouse környékén. A Portugáliából származó fa 3,10 méter magas, törzsének kerülete 6,9 méter.

Rekordáron, 4,6 millió dollárért kelt el a világ legrégebbi üzemképes gépkocsija, egy 1884-es évjáratú, francia gőzautó Pennsylvania államban. A gőzautót egy évvel azelőtt építették meg, hogy a német Gottlieb Daimler és Karl Benz egymástól függetlenül megkonstruálta saját első kísérleti benzinmotorját. Henry Ford egy garázsban 12 évvel később szerelte össze első saját autóját.

Műkincsek rekordáron

Tiziano egyéni csúcsát döntötte meg az a 16,9 millió dolláros vételár, amit a Sotheby’s árverésén fizettek ki Sacra Conversazione című képéért. Az 1560 körül készült olajfestmény a legjelentősebb volt az elmúlt két évtizedben kalapács alá került Tiziano-munkák közül. Nem sokkal később már Picasso tartotta lázban a vevőket, az előzetesen vártnál magasabb áron, 25,2 millió fontért kelt el a Sotheby’s londoni árverésén a művész egyik ritkaságszámba menő festménye, amelyen szeretője, Marie-Thérese Walter látható. Májusban gazdát cserélt Gauguin egyetlen befejezettként ismert, tahiti lányt ábrázoló mellszobra.

 

Pár nappal később Andy Warhol híres Jackie Kennedy-képéért 20,2 millió dollárt fizettek, s később 38,44 millió dollárért értékesítették a művész legelső önarcképét: a kék különböző árnyalataiban játszó, négy képből álló kompozíció viharkabátban és napszemüvegben ábrázolja a művészt. Ha ez még nem lenne elég, 27 millió dollárért vették meg a pop-art művész Elizabeth Taylorról készített egyik portréját, a Liz-5 címűt a Phillips de Pury & Company árverésén. Picasso metszete is rekordáron kelt el a Christie’s aukcióján: a La femme qui pleure (A síró nő) című alkotás 5,12 millióért talált gazdára. Metszetért még soha nem adtak ilyen magas árat, és fénykép kategóriában is csúcsot hozott az idei év: 4,3 millió dollárért árverezett el egy fotót a Christie’s New Yorkban. A felvétel Andreas Gursky munkája, amelyen a Rajna folyó látható. A Rhein II című fotó egy színes felvétel akrilüveg alatt, egy hat fotóból álló sorozat darabja. A széria négy része vezető múzeumokban látható.

Hírességek holmija

Meghökkentően magas áron, 4,6 millió dollárért kelt el egy árverésen Marilyn Monroe „filmtörténeti” fehér ruhája, amelynek szoknyáját a Hétévi várakozás című filmben lebbentette fel a metróhuzat. 63,2 millió dollárért vették meg Marilyn Monroe egy másik híres ruháját, a Szőkék előnyben című filmklasszikusban látott piros estélyit.

2,3 millió dollárért kelt el Denverben Billy, a kölyök – a leghíresebb vadnyugati rosszfiú – egyetlen hiteles fényképe. A bandita az 1880-as évek végén mindössze 25 centet fizetett azért, hogy lefényképeztesse magát. Őt még Michael Jackson sem érte utol, csak 63,8 millió dollárért talált vevőre Los Angelesben az énekes piros bőrdzsekije, amelyet a Thriller klipjében viselt.

Elizabeth Taylor hagyatékának – világhírű ékszereinek, ruháinak és emléktárgyainak – szenzációszámba menő árverésével zárult az év New Yorkban. A páratlan ékszerek minden előzetes várakozást felülmúló összegért, összességében 116 millió dollárért keltek el. Kedvező hangulatot teremtett a színésznő pompázatos gyűjteményének egyik kiemelkedő darabjáért, egy 16. századi gyöngyért folyó licit. A szóban forgó – 55 karátosnak megfelelő – darab hajdanán Mária angol királynőé, majd spanyol királynőké volt, a 20. század második felében pedig a színésznő tervei alapján lett egy gyémánt és rubint nyaklánc ékköve. Az ékszer mostani formáját a Cartier műhelyében nyerte el és végül 11,84 millió dollárért talált gazdára.

Taylor ikonikus, 33,19 karátos gyémántja, amelyet férje, Richard Burton vett neki 1968-ban, a Krupp-gyémánt – később már Taylor-gyémánt – a várt háromszorosáért, 8,82 millió dollárért cserélt gazdát. Az ár karátonkénti rekordot jelent egy színtelen gyémánt esetében. A fénypontok között szerepelt a Tádzs Máhál-gyémánt néven ismert drágakő, amelyet a színésznő 40. születésnapjára kapott ajándékba Richard Burtontől. A licitet 8,81 milliónál ütötték le.

A Liz Taylor-árveréssorozat 154,2 millió dolláros összbevétellel zárult, a kikiáltási ár 10-, 20-, sőt olykor 100-szorosáért keltek el a színésznő ékszerei, ruhái, filmes emléktárgyai, és minden tétel vevőre talált – közölte a maratoni aukciót szervező Christie’s. A vevők közül sokan névtelenségbe burkolóztak, de több tárgyat múzeumok vásároltak meg, egyes ékszereket pedig az őket készítő ékszerműhelyek.

MTI – mno.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu