Világmárkák – Ferrari

772

Enzo Ferrari (szülőháza Modenában látogatható) nem akart versenyautókat készíteni, mikor megalapította vállalatát Scuderia Ferrari néven.

Az Alfa Romeóval versenyzők felkészítésében vett csak részt csapatával, s az Alfával való “szakítás” után a megegyezés értelmében négy évig nem állhatott elő saját autókonstrukciójával. 1940-ben ugyan elkészült a 815-ös modell Maranellóban, a gyár csak a II. Világháború végeztével vette fel a “Ferrari” nevet. Ebben a városban található a Ferrari Galéria, amit évente 170 ezer, a márka története és az autók iránt érdeklődő ember keres fel.

A Ferrari-modellek nagyon szép sikereket értek el a sportautó-versenyeken (a LeMans-i versenyen 12 évből 8-ban Ferrari-pilóták hozták el a győzelmet 1954 és 1965 között), mígnem 1972-ben Enzo úgy nem döntött, hogy minden energiájával a Forma-1-re koncentrál. Ez utólag jó döntésnek bizonyult, hiszen ma a Ferrari tart szinte minden létez rekordot a Forma-1 világában. 15-szörös világbajnok a pilóták és a konstruktőrök között is, 205 Grand Prix győzelem, s a sor még folytatódik…

A 2007-ben 60.születésnapját ünneplő cég élen jár a technológiában és a legkiválóbb szakértőket csábítja magához (a FT szerint 2007-ben a Ferrari volt a legjobb munkahely Európában).

Híres tulajdonosok: Wyclef Jeans, Seal, Ralph Lauren, Donald Trump, Jean Alesi, Kimi Raikkönen, Michael Schumacher

2010 november 4-én megnyitott Abu Dhabiban a Ferrari World, mely jelenleg a világ legnagyobb beltéri vidámparkja.

 
Alapítás éve:
1947
Alapító:
Enzo Ferrari
Tevékenységek:
Sportautók
Központ:
Maranello
Website:
www.ferrariworld.com

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu