Athenaeum Kiadó Könyvklubja: Alkalmi mesék idegbeteg felnőtteknek

315

Kedves Olvasóim! Most jött el az ideje annak, hogy megismerjék, hogy ki is OJD, azaz Orbán János Dénes.

Fiatal kortárs erdélyi magyar író, a hírhedt kolozsvári Bulgakov alapítója, vitriolos, szókimondó, elképesztően tehetséges és nem utolsó sorban 2014 óta, Babérkoszorús literátor.

Alkalmi mesék című könyve, nagyon fontos mű, főként azoknak, akik ezt a kötetet fogják először olvasni tőle.

Mese nincs!

Vagy húsz oldal után kidobják a szemétbe, vagy pedig féltve fogják őrizni és mindig lesz a táskájukban, vagy a párnájuk alatt belőle egy-egy példány.

 

Vérbő, izgalmas kortárs magyar irodalom. Rendkívül szuggesztív, magával ragadó. Fölöttébb szókimondó, de ugyanakkor elegáns és szégyellős is egyszerre. Benne van az a fajta utánozhatatlan székely humor és életigenlés, amely sajnos számos esetben hiányzik már belőlünk, anyaországi magyarokból. Nem szeretnék nagyot mondani, de egész egyszerűen nem tudtam letenni az Alkalmi meséket. Beszippantott a sodró lendülete és pártalan, utánozhatatlan humora.

–          Be jó a mohamedánoknak! – sóhajt fel a székely, társaságban

–          Ugyan bizony métt jó a rusnyáinak? – kérdi valaki.

–          Azétt, met négy fehérnéppel es monyókolhatnak.

Mire a feleség:

–          Hallgass, apjuk, met még kereszténynek es gyöngécske vagy.

Ki lehet következtetni milyen a székely romantika… 

Ilyen és ehhez hasonló kedves, néha egy kicsit megbotránkoztató poénok sorjáznak a könyvben, de mégis végigolvasva az Alkalmi meséket valami egészen megfoghatatlan elgondolkodtató érzés kerített hatalmába.

A könyv fülszövege:

A javíthatatlan akasztófavirág író-poétának kétségkívül ez a legkomolytalanabb kötete az eddigiek közül. Bár OJD-től megszokott módon a könyvben csak úgy sorjáznak az irodalmi és nyelvi bravúrok, a felnőttmesék elsődleges és vállalt célja a polgárpukkasztás és a könyörtelen kacagtatás. Micimackó székely góbévá vedlik, a kis herceget kíméletlenül seggbe rúgják, a népmesék hősei irdatlan lőcsükkel forgatják föl a világot, mindent megtudunk a poétaóriások ivargerendájáról, és végül Jessica Albát is beszippantja a pajzán költői örvény. Nem feltétlenül egy nőegyleti olvasmány, s ha véletlenül ép idegrendszerű olvasója akad, mire a végére ér, garantáltan idegbeteggé röhögi magát.

Orbán János Dénes, azaz OJD könyve,  könnyed, laza, de ugyanakkor tartalmas kikapcsolódás és nem csak idegbeteg felnőtteknek!

Utóirat: A borító is telitalálat!

A szerző:

Orbán János Dénes (1971, Brassó) József Attila és Babérkoszorú-díjas literátor írt verset, novellát, színművet, paródiát, ördögregényt, 12 évig pedig a hírhedt kolozsvári Bulgakov korcsmárosa is volt.

 Cs. B. – FLAG Kult.

A könyv megrendelhető az alábbi címen:

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/alkalmi-mesek-idegbeteg-felnotteknek

Orbán János Dénes: Alkalmi mesék idegbeteg felnőteknek

Megjelenés ideje: 2014
ISBN: 9789632933924
 188 oldal
Méret: 125 x 180

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu