Gasztronómiai túrára indultunk cukrász barátaimmal, s a Bledi-tónál tudtuk, jó helyen járunk.

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

„Szeretem a hurkát” – mondtam az orvosnak, akihez azért küldtek, mert életbevágóan fontos, hogy leadjak húsz kilót.

Régen tsemegetsinálóknak nevezték az édességkészítőket. A cukrász szót először Széchenyi István írta le 1830-ban, a Hitelben.

Nehéz eldönteni, hogy magyar vagy inkább osztrák a soproni országhatáron épült Harrer csokoládémanufaktúra.

Bánó Attila előző két kötetében 55, majd 33 meghökkentő esetet mutatott be nekünk a magyar történelemből. Meglepő és tanulságos, olykor szívbemarkoló, de mindig érdekes történetekkel gazdagítva történelemtudásunkat.

A dologkerülő, ház körül lábatlankodó figurákat hívjuk léhűtőknek, akiknek nincs ínyére a munka, ám úgy tesznek, mintha megszakadnának az iparkodástól.

Én már csak megmaradok a debreceni kolbász mellett, ha valóban tisztességes üzletben vásárolták” – mondja Krúdy hőse A pincér álma című novellában.