A modenaiak szentül hiszik, hogy az a „fejedelmi nedű”, amelyről Donizone bencés apát ír Vita Mathildis című művében, az ő balzsamecetük.

Nincs olyan kritika Kötter Tamás könyvéről, amelyben ne hasonlítaná a szerző Ellis vagy Michel Houellebecq témáihoz és stílusához a Rablóhalak vonalát.

Mi az? Kicsi, vörös és gurul. Nem, nem Rákosi Mátyás. A Mozart golyó. Vágyaink netovábbja (a Gorenje hűtőláda mellett) a nyolcvanas évekből.

Nem a borsodi település, nem is Pál István „Szalonna”, a zenész, hanem a disznóról körben lefejthető zsírszövet. A testrészek szerint: toka-, hasaalja-, oldal- vagy hátszalonna, illetve a készítési módok szerint: abált (kövesztett), sózott, füstölt.

Krúdy három változatát is megkülönböztette. A délelőtti tányérhús nem más, mint a korán feltett leveshús, az első főzet levessel, amikor a zöldségek közül még csak a répafélék puhák, esetleg a kelbimbó.

Néha nem kell megmondani, mert már megmondták. Így van ez a kettős mércével is. Anne Applebaumnál senki sem foglalja jobban össze azt, amit egyébként Magyarország vagy legalábbis a magyar jobboldal nap mint nap megél.

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során.