A felfedezés örömének megismerése – Gyerekegyetem a BME-n

2017 július 26.
gyerekegyetem

Minél többet megmutatni az általános iskolás diákoknak mindazokból a műszaki, természettudományi, informatikai, gazdaság- és társadalomtudományi területekből, amelyeket a BME oktató-kutatói közösségei művelnek – ez a célja az első ízben 2015-ben megrendezett nyári tábornak, a Gyerekegyetemnek. A Magyar Tudomány júliusi számában a 2015–16-os táborok tapasztalatait foglalták össze a szervezők.

A program ötletét a német nyelvterületen már évek óta létező Kinder Uni és az angol nyelvterületen létező Children’s University „mozgalom” adta. A gyerekek kíváncsiságát egy nagyon fogékony életkorban próbálják felkelteni a természettudományok iránt úgy, hogy a hét-tizenkét éves gyerekek betekintést nyernek az egyetem életébe, kötetlen formában ismerkednek meg a különböző tudományterületekkel, kísérleteket végeznek.

A nyári Gyerekegyetem a diákok számára egyhetes koncentrált, előadásokból, szemináriumokból, projektfeladat megoldásából, versenyekből álló eseménysorozat, amely jelképes diplomaátadó ünnepséggel zárul.

gyerekegyetem

Az előadók 35–40 perces előadásokkal, kísérletekkel készültek. Az előadásokhoz kapcsolódóan minden alkalommal volt lehetőség kérdezésre. Az előadókat is meglepte, hogy a végén milyen sok értelmes és jó kérdést kaptak. Harsányi Gábor egyetemi tanárt a szakmaiság népszerűsítése és a gyerekekkel foglalkozás lehetősége vonzotta. Az Elektronikai Technológia Tanszék vezetője meglepetéssel hallgatta a Hogyan készül az okostelefonunk? című előadásán a gyermekeket érdeklő kérdéseket, amelyek előadás közben és után is elhangzottak (például hány milliárd telefon készül a világon, vagy hány kötés van egy panelen).

A Villamosmérnöki és Informatikai Kar oktatója kiemelte a gyerekek fegyelmezettségét, és kifejezetten jó élményként számolt be arról, hogy teltházas előadóteremben beszélt a figyelmesen hallgató és értelmesen kérdező gyerekek előtt. „Sokkal nagyobb érdeklődést mutattak, mint időnként az igazi egyetemisták” – tette hozzá mosolyogva Harsányi Gábor, aki jövőre is szívesen vállalja a feladatot.

Pázmándi Kinga egyetemi docens tanári pályafutása legnagyobb kihívásának és egyben legihletőbb élményének minősítette részvételét a Gyerekegyetemen. A Gazdaság és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet igazgatója nagyon izgult Jó reklám – rossz reklám? című órája előtt. Kingát lenyűgözte a gyerekek kritikus hozzáállása a reklámokhoz és az átlagfogyasztót megszégyenítő tájékozottságuk is. Az alsó tagozatos iskolások arra is kíváncsiak voltak, hogy bizonyos, gyermekműsorokat tartalmazó idősávokban miért reklámoznak a gyerekek számára érdektelen termékeket, illetve nagyon izgatta őket a reklámozás szakmai háttere és értékesítési rendszere.

Tovább a Magyar Tudományban megjelent összefoglalóra.

mta.hu

Feltöltő: Bobo
Még nincs értékelve