Finomfőzelék feltéttel (11.)

455

Az üzemi konyhán nagy volt a sürgés-forgás. Nem akárkit vártak ma látogatóba, magát a Nagy Vezért.

A fekete-fehér kockás kőpadlón a konyhás nénik úgy mozogtak, mint a bábuk egy sakktáblán.

„A fiú ott feküdt a strand gyepén, szemben a tűző nappal, Krisztina kezét fogva. Hunyt szeme előtt sárga karikák táncoltak, majd a karikákból egy sárga, halott, egykor perzsák lakta város bontakozott ki. A városon túl – tudta – édesvizű patak folyik, és zöld, ismeretlen nevű fák levelei remegnek a nyugati szélben.”
Hajnóczy Péter- A halál kilovagolt Perzsiából
Volt, aki lólépésben, volt, aki haránt és volt, aki csak megfontoltan egyesével lépdelt a kopottas, repedezett padlózaton. A hypó, a rántás és a sülő hús szaga keveredett a balról gáztűzhelyek, jobbról pedig zsíros”fekete” mosogatók övezete helyiségben.
 
Az ebédlőben az ételkiadó ablak mellett egy palatáblán fehér krétával írva volt olvasható a napi menü. A leves elmosódott volt, a desszert a többszöri áthúzás miatt kuszának tűnt. Csupán a főétel, Finomfőzelék feltéttel volt kristálytisztán olvasható.
 
A Konyhafőnök is megérkezett időközben, hiszen ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy személyesen felügyelje a nagy készülődést, hiszen ma illusztris vendég fogja meglátogatni üzemi konyháját. Szürke trapéz szabású öltöny nadrágjának szára úgy repkedett a lábai körül, mintha egy életéért küzdő, szárnyát verdeső madár volna. A nadrághoz tartozó zakót meg sem próbálta felvenni, hiszen szinte bizonyosan nem érte volna körül puhos, bojler testét. Amint meglátta a palatáblán krétával szedett szöveget vörös lett a feje és virsli ujjaival ingerülten letörölte a Finomfőzelék feltéttel szöveget, majd krétaporos kezét határozott mozdulattal beletörölte a kissé hugyfoltos trapéznadrágjába.
 
 
Ezt követően berontott a konyhába, felrúgott pár vödröt, félre tolt két konyhás nénit és egy hirtelen mozdulattal, a nyakánál fogva kipenderítette a fiatal szakácsot a konyha mögötti zárt területre.
– Krisztina! – kiáltotta, és buzgón intett a konyhásoknak, akik villámgyorsan szervírozni kezdték a napi menü főételét, a Finomfőzeléket feltéttel.
 
Közben hátul a konyha mögötti zárt részben a fiatal szakács vért köpött a macskakővel borított gépkocsi beállóra.
 
Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu