Koncertkörkép

280

Ha idén ki kell hagynod a nagyobb fesztiválokat és így lecsúszol a külföldi sztárvendégekről se csüggedj,

ugyanis a Kultúra.hu összeállította, milyen fellépőkre számíthatsz 2017-ben. Olyan nagy nevek közül szemezgethetsz, mint a Foo Fighters a Guns ’N Roses, a Green Day vagy a Gorillaz.

Itthon

A Papp László Sportarénában idén is számos külföldi és hazai sztár megfordul majd. Kezdjük a sort rögtön az idei hónappal, kiket is hallhatunk júniusban? A sokak által kedvelt Green day amerikai punk, rock trió európai turnéra indult, melynek keretén belül hozzánk is ellátogatnak június 18-án. Ugyancsak a sportarénában lép fel – húsz év kihagyás után – a Foo Fighters, akiket június 26-án lehet majd hallani. Szintén júniusban lép fel a Budapest Parkban Bob Marley fia, Damian Marley, akit június 20-án hallhatnak az érdeklődők. Egy kissé eltávolodva a fővárostól, Dunaújvárosban lép fel július 15-én a Sepultura együttes, minden ’90-es években felcseperedett rockernek kötelező program. A Groupama Aréna pedig Robbie Williams koncertjének nyújt helyet augusztus 23-án.

Ugorjunk egy kicsit és térjünk rá az év többi napjára is. Ősszel beköszönt az iskola kezdés, de öröm az ürömben, hogy ekkor több ismert sztár is megfordul kishazánkban. Sokadszorra ad koncertet Ennio Morricone, aki október 18-án ad koncertet a Papp László Sportarénában. Öt év után pedig ismét ellátogat Magyarországra Sting is, aki szintén a sportarénában lesz hallható október 13-án. Bár a pontos helyszín még nincs meg, de ha minden jól megy november 13-án a Gorillaz is fellép Magyarországon, 2018 tavaszán pedig a Metallica is tiszteletét teszi nálunk.

img_64061_600x357

Külföldön

Az igazi rajongó bárhová követi a szeretett zenekarát vagy legalábbi a közeli, még elérhető országokba biztosan. Bécset, ahogyan Prágát is csak pár óra autóút választja el tőlünk, a koncerteket pedig könnyen összelehet kötni egy kellemes hosszúhétvégével is. Nézzük kiket hallhatunk az említett városokban 2017-ben. Prágában július 4-én lép fel a Guns ’N Roses, akiket ezután Bécsben is lehet majd hallani július 10-én. A bécsi Wiener Stadthalle ad otthont október 31-én James Blunt-nak, ahol november másodikán fellép a Gorillaz is. Jövő nyáron pedig, szintén a Stadthalle-ban játszik Katy Perry is. Kicsit többet kell utazni Berlinebe, mint az említett városokban, de mindenképpen megéri az út, ha igazi U2 fanok vagyunk, ugyanis az ír rockegyüttes ad koncertet a berlini Olympiastadionban július 12-én.

Kultúra.hu

Fotó: Kőmives András

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu