Gershwin Porgy és Bess című operája az Erkelben - Bőrszín miatt tiltanának be egy operát Budapesten...
Bőrszín miatt tiltanának be egy operát Budapesten – ilyen és hasonló címekkel jelentek meg cikkek az Erkel Színház Gershwin-bemutatójáról. Jobb reklám nem is kell semminek, mint amellyel a Porgy és Bess mostani felújítását a jogtulajdonosok (örökösök) ügynöksége illette, a plakátokra keresztben ráragasztva széles piros szalagon volt olvasható a véleményük: „A Porgy és Bess jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel.”
Miért is? A Porgy és Bess szövegírója, a komponista öccse, Ira Gershwin a halála előtt a 80-as években bevezette kötelezően az „all-black cast” előadást, azaz kikötötte, hogy a művet csak fekete bőrű énekesek, szereplők adhatják elő (a darab eredetileg egy dél-karolinai afroamerikai közösségben játszódik). Ez a végrendelet megpecsételte az opera sorsát évtizedekre, ugyanis Európa legtöbb operaháza nem tudta-tudja ilyen feltételekkel kiállítani a produkciót.
Mikó András rendezésében a Porgyt 1970-ben ugyan Budapesten is bemutatták (Radnai Györggyel, Begányi Ferenccel, Andor Évával és Házy Erzsébettel), sőt még egy felújítást is megért, amelyet anno magam is láthattam, de utána nálunk is eltűnt a színről.
Az Operaház most – 35 év után – négy „fehér” előadásra szerzett ügyesen jogot, mert az aláírt szerződésben nem szerepel az „all-black cast” kitétel. Ám a későn ébredő ügynökség (amelyet állítólag egy „jóindulatú” magyar úriember figyelmeztetett a „bajra”) annyit elért, hogy a plakátokon közzé kell tenni a tiltakozását.
A harc most indul igazán, mert az Operaház további előadásokra is szeretne jogot szerezni. Igaza van Ókovács Szilveszter főigazgatónak, aki azzal érvel, elképesztő, hogy a XXI. században rasszista alapon tiltott egy remekmű színpadra vitele, ezt a jeget meg kellett-kell törni – a darab érdekében is.
Meglátjuk, hogy a magyar társulat mennyire bizonyul erős jégtörőnek. Egy biztos, bátor és nagy tettet hajtott végre, és bizonyítva igazát remek előadást hozott össze az Erkel Színházban.
A magyar, vállaltan „fehér” Porgyt Almási-Tóth András rendezte, és a darab teljesen más köntösbe került, mint amilyenben az 1935-ös bostoni premierkor elindult. A koncepció szerint a történet „egy kényszerből kialakult helyen játszódik, ahol természeti katasztrófa vagy politikai üldöztetés következtében otthonukat vesztett emberek laknak”.
Almási-Tóth utalása egyértelmű a mai menekültek sorsára, a migráció kérdéseire, valamint az amerikai kontinensen pusztító hurrikánok áldozataira, akik hontalanokká váltak. Bátran aktualizál, modern környezetbe helyezi a nyomorék koldus és a piás-narkós nő szerelmének történetét, de bevallom, ez az elképzelés, a hontalanság túlhangsúlyozása nem sokat adott hozzá a drámához.
A díszlet rendkívül statikus. Végig egy hangárt látunk a színpadon, vagy reptéri tranzitállomást (egy stilizált mozgólépcső is épült az első emeleti nézőtéri szélső oldalpáholyból indulva a szereplők, a kórus mozgatására), mindenképpen egy ideiglenes életteret, matracokkal, ahonnan a „lakók” az ígéret földjére vágynak. Keresik az új hazát, és persze a boldogságukat, életük értelmét.
Ami kifejezetten zavart, az a néha leereszkedő, olykor villogó, zöld-sárga-fehér háromszögekből álló hatalmas sokszög-gömb (csillár), amelynek értelmét nem tudtam megfejteni, azonkívül, hogy furán néz ki és meghatározza a látványt. Vajon az Esthajnalcsillag volt? Vagy az égieket jelképezte? Számomra rejtély maradt.
George Gershwin magával ragadó zenét írt. Művéhez kutatásokat is végzett a déli államokban.
A néger dzsessz és blues elemeit felhasználva alkotta meg népoperáját. „Csodálatos… El sem tudom hinni, hogy én írtam” – vallotta. Sokak szemében „könnyűnek” találtatik, noha nagyon is eredeti szerző volt.
Jól ismert anekdota, hogy amikor Hollywoodban teniszpartnerétől, Arnold Schönbergtől zeneszerzésórákat akart venni, Schönberg ezzel utasította el: „Én csak egy rossz Schönberget csinálnék belőled, amikor te már olyan jó Gershwin vagy!” A Porgy melódiáinak többsége slágerré vált az idők során, gondoljunk például a Summertime-ra vagy az I Got Plenty O’ Nuttin kezdetű dalra. Nem véletlenül. Zseniális és szerethető ez a zene.
Az előadást pedig kifejezetten feldobta, hogy a társulat tagjain is érződött, odavannak érte. A Dénes István dirigálta zenekar és a kórus is. Kivétel nélkül kiváló énekesi teljesítményeknek örülhettünk, Bakonyi Marcell (Porgy), Sáfár Orsolya (Bess), László Boldizsár (Sporting Life) és Szegedi Csaba (Crown) nemcsak hangban nyújtottak maradandót, hanem hitelesen bújtak be a fekete figurák bőrébe.
És miközben megszületik a dráma, a darabban végig érezhető a soha el nem múló remény jelenléte – a szereplők erős és megingathatatlan istenhite az, ami minden helyzeten átsegít. Jézus mindig megszólítható. A Gershwin által az operába komponált imádságok felemelőek.
Az ígéret földje, azaz a mennyország felé útbaigazít a mű utolsó mondata bárkit, egészségest, bénát, szegényt, hontalant, feketét vagy fehéret: „Ó, Uram, hosszú az út, de te fogod a kezem és velem leszel”. Érdemes Porgyval elindulni.
(The Gershwins: Porgy és Bess. Erkel Színház, 2018. január 28. Rendezte: Almási-Tóth András. Díszlet: Sebastian Hannak. Karmester: Dénes István)
Devich Márton – www.magyaridok.hu
