Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Sorozatunk múlt heti részében az ipolyszögi Kiskeszi román kori körtemplománál jártunk. A település nevéről megjegyeztük, hogy a honfoglaló Keszi nemzetség emlékét őrzi, amint több tucat további helységé Magyarországon. Pontosító szóösszetételekben a Bátorkeszi, Budakeszi, Dunakeszi, Tiszakeszi, Garamkeszi, Magyarkeszi, Gyulakeszi, Papkeszi, Sárkeszi, Dacsókeszi, Karancskeszi stb. helynevek éppúgy e történelmi nevet viselik, mint a Várkesző, Egyházaskesző és Keszőhidegkút. A török korban elpusztult Veszprém megyei Nagykeszi Gyepükaján községtől néhány kilométerre keletre, a Melegvíz-patak mentén található. Az összetételekben szerepelő ’gyepű’ szóval akár folytathatnánk is földrajzi neveink boncolgatását, hiszen a Bakonyban több helynevünk – Farkasgyepü, Bakonygyepes stb. – utal a honfoglalás korában védelmi célból torlasszal vagy egyéb akadállyal átjárhatatlanná tett külső-belső mezsgyére. E régi helynevek együttese mindenképp azt bizonyítja, hogy a környéket már a X. században magyarok lakták.
Az egykori Nagykeszi puszta helyét csak Árpád-kori templomának romja jelzi. Írott nyom csak később és közvetve utal a falura: egy 1346-ban kelt birtokleírás Szent Péter apostol tiszteletére emelt egyházat említ szentkirálykeresztúri határában. Nem tudhatjuk, hogy ez azonos-e az itt bemutatott templommaradvánnyal, de ennél többet a szakkönyvekben sem találunk.
Ám ami a helyszínen elénk tárul, az lenyűgöző! A ritkás ligeterdőben zöldellő tisztás közepén messziről látható, hófehér mészkőből rakott, magas torony áll. A hozzá csatlakozó, keletelt hajó közepéből jókora fák nőttek ki, az elmúlás és az élet szimbólumaként. Az épület szerkezete csupán annyiban tér el a XII–XIII. században szokványos falusi plébániatemplomokétól, hogy négyszögletes, lőréses tornya nem a hossztengelyben, hanem attól északra helyezkedik el. Földszintjén egy boltváll csekély maradéka látható, az emeletre – amelynek szintjét az üres gerendafészkek jelzik – minden bizonnyal a karzat felől lehetett átjutni a hajóból. Ez utóbbi az évszázadok alatt alaposan feltöltődött kőtörmelékkel, s a kis híján teljesen eltemetett szentélyről csak azt tudjuk, egyenes harántfallal záródott.
A Sümeget Devecserrel összekötő országút mentén fekvő, hétszáz lelkes Gyepükaján lakói 2000-ben emlékkövet állítottak a határban lévő öreg templom mellé, a község címerébe belefoglalták a festői épületrom képét. A falu újkori plébániatemploma előtt a földön heverő kőlap állítólag Nagykesziből került oda. A négy évtizede készült Genthon-féle műemlékregiszter szerint a hátoldalán felirat látható. Eddig még senkit sem vitt rá a kíváncsiság, hogy megfordítsa.
Ludwig Emil, mno.hu
