Víz, Zene, Virág egy helyen

294

Már 24. alkalommal várja látogatóit 0-tól 99 éves korig Magyarország legnagyobb családi fesztiválja

a Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán június 23. és 25. között. A Budapesttől mindössze 45 percnyire lévő rendezvénynek az Öreg-tó és a középkori vár festői díszletei adják a keretet, lesznek koncertek, kirakodó vásár, világító virágkompozíciók, lampionos vízi karnevál és sárkányhajó-regatta is.

Víz, Zene, Virág: a víz mint a környezethez való viszony szimbóluma, a virág mint a testi, lelki, családi egység jelképe és a zene, amely magáért beszél, hiszen több színpadon számtalan műfajt vonultat fel a fesztivál. E három fontos üzenet köré épül már 24. éve Tatán a honi fesztiválpaletta legnagyobb családi rendezvénye. A szervezők szándéka szerint a fesztivál hagyományosan széles közönségnek szól, apróknak és nagyoknak egyaránt az interaktív bemutatóktól, a koncerteken át a tűzijátékig.

A legkisebbeket a Szipi-gyermekszigetek, színpadi műsorok, kézműveskedés, állatsimogató, interaktív tudományos játszóház, vidám vásári forgatag várják. A gyerekek által választott gumikacsák idén is hősies küzdelmet folytatnak a győzelemért a Kacsafutamon.

A nagyobbak kedvükre válogathatnak a színes zenei és fesztiválkínálatból, amelyből ízelítőül csak néhányat – a teljesség igénye nélkül – felvillantunk. Hazai és külföldi zenekarok sokféle stílusban több helyszínen nyújtanak igényes szórakozást. Fellép a ’80-as évek legendás rockcsapata, a Karthago, Majka & Curtis, a Bikini, a Ghymes, a TNT, az Anna and the Barbies, az Irie Maffia, a Kaláka, az Auróra, Bereczki Zoltán és a Sztárban sztár + 1 kicsi című műsorból ismert partnere, Berki Artúr, Gubás Gabi, Pápai Joci, aki az idei Eurovíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselte, a Hot Jazz Band, Little G. Weevil, az X-Faktorból ismert Soulbreakers és sokan mások. A legfrissebb dallamokat a Cseh Tamás Program tehetségei biztosítják.

A helyi vagy országosan ismert előadók, együttesek mellett lesznek külföldi vendégek is, Lengyelországot a Kraków Street Band, Észtországot pedig a S.E.K.S zenekar képviseli. Az electroparty arénában pedig hajnalig tart a buli, ahol – mások mellett – Sterbinszky, Horvát Tamás, Bárány Attila járul hozzá a fergeteges hangulathoz.

18527835_1524424140922760_5870225106514127612_n

A fesztivál egyik meghatározó eleme a víz, hiszen a rendezvény is az Öreg-tó partján, a vár vonzáskörzetében van. Kihasználva ezt a nagyszerű lehetőséget, a tavon is különböző programok színesítik a fesztivál kínálatát. Ezek sorából ki kell emelni a lampionos vízi karnevált, a sárkányhajó-regattát, a vitorlás versenyt és a légpárnáshajó-bemutatót.

A fesztiváltól elválaszthatatlanok a virággal kapcsolatos programok. Pazar virágkiállítás, különleges világító virágok, orchideacsodák és hozzájuk kapcsolódó szaktanácsadás, a már hagyományos hattyúligeti virágkompozíciók, minikert-építési ötletek és megvásárolható eszközök várják az érdeklődőket.

Az idei év legnagyobb szenzációjának ígérkezik egy rendkívül látványos, unikális show-elem, a HANGFESTÉS. A fények és a hangok varázslatos találkozásának lehetnek szem- és fültanúi június 24-én (szombat) este a fesztiválozók. Tata féltett kincsét, a Zsigmond-kori várat színes fényekbe öltöztetik, és egy speciális technika, valamint különböző hangok segítségével teszik még ragyogóbbá.

18527652_1523359187695922_7154418383463348870_n

A fesztiválozók borászati és gasztronómiai élményekkel is gazdagodhatnak, hiszen a Borudvarban megízlelhetik a helyi borvidék pincészeteinek kiválóságait, de Tokajból is várnak vendégborászatokat. A hagyományos, remek pecsenyék mellett a legmenőbb ételkülönlegességeket a Food Truck Show biztosítja.

A három napra 2000 forint a felnőtteknek a jegy (elővételben, interneten keresztül 1700 forint; epass.hu), 12 éven aluli gyermekeknek ingyenes.

Fotó: a fesztivál Facebook-oldala

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu