Tavaszváró koncertet tartottak

256

A Szimfonikus Roma Zenekar (SziRom) debütáló zenekari fellépésével tavaszváró nemzetiségi koncertet tartottak február 17-én este a pécsi Kodály Központban.

Az esemény kiemelt célja a roma nemzetiség társadalmi beilleszkedésének elősegítése és elfogadottságának erősítése volt.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a zenészek színre lépése előtt olyan országszerte egyedülálló rendezvénynek nevezte az estet, „amelyre mindannyiunknak nagy igénye és szüksége van”. A roma, cigány kultúra a magyar kultúrának elválaszthatatlan, szerves része – fogalmazott a politikus. A kultúra egymás jobb megértésére, csodálatára, szeretetére és megbecsülésére ad lehetőséget, az értetlenség, a tudatlanság és a kirekesztés ellenében – hangsúlyozta.

Langerné Victor Katalin, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében a SziRom tagjait méltatva úgy fogalmazott: „olyan örökség folytatói ők, amely zenészdinasztiákat teremtett”. Azt hangoztatta, hogy „a zene megszólaltatja a lényeget, senkit nem zárhatunk ki ezen egyetemes kultúrkincs adta boldogságból, vélt vagy valós hátrányai miatt”.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere kiemelte: büszke arra, hogy a pécsi Gandhi Gimnázium „minden nehézség dacára, sokszor ellenszélben” vállalja a roma fiataloknak „életpályautat” biztosító misszióját.

A koncerten Vivaldi Négy évszak című művének Oscar De Manuel spanyol flamenco zenész által készített átiratát hallhatta a közönség. A húsz zenészből álló, többnemzetiségű SziRom zenekarban a fellépő művészek kilencven százaléka roma származású.

Forrás: MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu