Színes tűzfalak és animáció

333

A Színes Város Csoport, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., valamint a Budapest2024 összefogásából elindult a harmadik Színes Város Budapest Fesztivál.

A jellemzően tűzfalfestésekre épülő, egyhónapos fesztivál idén kulturális és zenei programokat is kínál. A nyitó tűzfal – az Arany János utca és Sas utca sarkán – FatHeat és Ciripp közös munkája.

A 2016-os év a városra és a vízre, valamint az Olimpiára épül. A Budapest különböző pontjain megszülető alkotásokat magyar és külföldi (lengyel, spanyol, orosz, francia, brit) művészek készítették, vagy ebben a pillanatban is készítik valahol a fővárosban. A nagyméretű murál falak megfestését komplex felújító munka, hőszigetelés előzte meg, amelynek célja, hogy fejlessze is az adott kerületek társasházainak lerobbant állapotú tűzfalait városszerte.

„A BVA-ban olyan partnerre leltünk – kezdte Nádudvari Noémi, a fesztivál művészeti kurátora –, amely nem a klasszikus szponzori-támogatotti viszony, hanem ennél jóval több, ugyanis ők kezdeményezték például azt az innovációt, hogy Augmented Realityvel, vagyis kiterjesztett valósággal egészítsük ki a frissen elkészült murált. Ez azt jelenti, hogy egy tervezett animáció az okoseszközökön megeleveníti, életre kelti a falfestményt.”

A fesztivál fővédnöke, Tarlós István főpolgármester képviseletében Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta: azt szerettük volna, ha az egyre szélesebb körben elterjedő falfestések valamilyen újdonsággal is szolgálnak. Erre találtuk ki a kiterjesztett valóságot, amelyhez a fesztivál szervezői hozzáadták, hogy hosszabb animációt is készítenek, amelyet hamarosan levetítenek – fejtette ki.

SzinesVarosBudapest_tuzfal1_fotos_FarkasAndras

A falfestés életre keltésében a magyar fejlesztésű AR applikáció és a LARA csapata volt a segítségükre. Teslér Judit, a LARA app értékesítési igazgatója úgy vélekedett, hogy számukra is igazi kihívás volt ez a feladat. „A közösen létrehozott, újszerű képi megjelenítés lehetőséget ad az AR technológia felhasználásával új kommunikációs csatorna megnyitására. Ezentúl nemcsak fantasztikus falfestéseket láthatunk, hanem az adott témához kapcsolódó üzeneteket is meg tudunk jeleníteni.”

A szervezők elmondták továbbá, hogy az átadó eseményekről, illetve a programokról folyamatosan tájékoztatják a sajtót, és szeptember 23-án este 9 órától pedig várnak mindenkit, aki kíváncsi, milyen animáció készült a tűzfalra, melyet be is mutatnak a 325 négyzetméter nagyságú falfelületen egy hatalmas vetítő segítségével.

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu