Milyen az, amikor egy népi minta divatos szabású ruhán tűnik fel?
Vajon a régi paraszti hagyományok létezhetnek a modern korban is? A Műcsarokban április 21-én nyílt Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 című kiállításon a lószerszámoktól a fazekakig, a divatos népi ruháktól a díszes fakapukig, a berendezési tárgyaktól a hangszerekig számos egyedi alkotás látható.
A Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 című kiállítás a Műcsarnok 12 hatalmas termében kapott helyet, és tematikus helyiségeken át, nem mindennapi tárgyakon keresztül mutatja be a népművészet egyszerre ismerős és mégis újként ható arcát. Bár a tárlat első terme még azzal kecsegtet, hogy sokadszorra is a jól ismert viseletekkel, eszközökkel és fotókkal találkozhatunk, újból bebizonyosodott: az első benyomás nem mindig az utolsó. A Nemzeti Szalon tárlata lépésről lépésre, teremről teremre fokozza a látogató érdeklődését a kiállított tárgyak iránt, miközben a bőr illata, valamint a hagyomány és a legújabb divat keveredésének köszönhetően létrejött alkotások lassanként beszippantják a népművészet egzotikus világába.
Az idei Nemzeti Szalon azonban a magyar népművészet
új és modern oldalát mutatja be a közönségnek.
Minden túlzás nélkül.
Az április 20-án megtartott sajtótájékoztatón a Műcsarnok igazgatója, Szegő György kiemelte: a mai, „poszthumán” korban, a robotizáció hajnalán óriási jelentősége van ennek a kézműves tradíciókat felmutató tárlatnak. Mivel a Műcsarnok még nem rendezett népművészeti tárgyú kiállítást, a kurátorokat pályázati úton választották ki: így lett a Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 című kiállítás vezető kurátora Beszprémy Katalin, a szakmai és művészeti koncepcióért felelős kurátora pedig Fülemile Ágnes. Elmondásuk szerint a kiállítás az elmúlt öt év legkiválóbb teljesítményeit, alkotóit és alkotásait vonultatja fel azzal a céllal, hogy megmutassa: a népművészet a 21. században is élhető és szerethető. „A hagyomány nem porosodik a polcon, nem érinthetetlen. A hagyomány folyamatosan változik és alakul általunk” – mondta Beszprémy Katalin.
A kiállítás kiindulópontját a hetvenes évek nomád nemzedéke és táncházmozgalma jelentette: a néptánc és a népzene ekkor kerültek le a színpadról, a kézműves tárgyak alkotói pedig elkezdtek nagyobb figyelmet fordítani a használhatóságra. Ebben az időszakban még számos idős kézműves mester élt, akik első kézből tudták továbbadni az évszázados tradíciókat – számoltak be a kurátorok. Hozzátették, hogy a népművészeti alkotók három nagy csoportba sorolhatóak:
vannak alkotók, akik hűen követik a hagyományokat, mások a tradíciókra támaszkodva szabadabban gondolnak tovább egy-egy motívumot, formát, míg a harmadik csoport alkotói már a népművészet és az iparművészet határán mozognak – a kiállítás mindhárom megközelítést vizsgálja.
Kiemelték, hogy a népművészet fogalma is többrétegű, amely a paraszti tárgyalkotás mellett magában foglalja a kézműipari tradíciókat, valamint a késő reneszánsz, barokk „magaskultúra” formáinak továbbélését is a néphagyományban.
A Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 című kiállításon mintegy 3500 tárgy látható. A tárlat két részre osztható: belső és külső ívre, vagy főtengelyre és oldalsó termekre. A főtengely első, A népművészet születése című terme a nagy történelmi tájak ma is élő kultúráját mutatja be helyi alkotók munkáival. A terem két oldalán két kiemelt tájegység, Mezőkövesd és Kalotaszeg népi kultúrája mutatkozik be: a férfi és a női öltözékek mellett megcsodálhatunk míves keretű tükröt, gazdagon díszített fapadot, bölcsőt, komódot, cserépkályhát, hímzett terítőket, falikárpitokat is. A két kiemelt tájegység mellett megismerhetjük továbbá a határon túli Szék, Torockó, Székelyföld, a határon inneni Kalocsa, Sárköz és a palócság népművészetét is. A középső részen a Kárpát-medence legfontosabb fazekasközpontjait reprezentáló tárgyakkal találkozhatunk.
A főtengely Mindennapi tárgykultúra – az otthon világa című termében a lakó- és hálószobához, a gyerekszobához kötődő tárgykultúrát ismerhetjük meg. Láthatunk itt gyerekjátékokat, bábukat, gyerekeknek készült ebédlőasztalt és széket is. Ezen tárgyak bár hagyományos kézműves technikákkal készültek, a formát, a díszítéseket az alkotóik a népművészetből merítették. Rájuk pillantva azonban megállapíthatjuk: a népies jelleg ellenére vagy éppen ezzel együtt akár a modern otthonunkba is beleillenének.
A főtengely, vagy ha úgy tetszik, a belső ív végül egy félköríves, hatalmas helyiségben ér véget egészen lélegzetelállító látvánnyal. Az Öltözködés, stílus, identitás című teremben, egy lépcsős dobogón számtalan ruha áll. Ezek azonban nem a klasszikus népi viselet jól ismert jellemvonásait tükrözik, épp ellenkezőleg: leginkább a mai ruhatárunkra emlékeztetnek. Nem is tévedünk nagyot, ugyanis ezek modern szabású ruhák, melyeket a népi viseletből kölcsönzött elemekkel díszítettek. A kurátorok ebben a teremben arra reflektálnak, hogy
a népi viseletnek, viseletkonstrukcióknak a mai napig van létjogosultsága, olyannyira, hogy mai ruhatárunkat a hagyományos technikák, formák és díszítmények felhasználásával is kialakíthatjuk.
Ha a ruhákon eleget időzött a tekintetünk, akkor forduljunk meg egy pillanatra: a hátunk mögötti vitrinekben látható ékszerek, övek és egyéb kiegészítők is szép és izgalmas bizonyítékai a múlt és a jelen összefonódásának.
A teremből két irányban haladhatunk visszafelé, a jobb oldali Szakrális terek, jeles napok című helyiségben a valláshoz kötődő tárgykultúránk kapja a hangsúlyt. Találkozhatunk itt fából készült szószékkel, padokkal, a régi alapján újonnan tervezett hímzésekkel, papi ruhákkal. Ebben az egységben református templomok festett kazettái ihlette, mai mennyezetkazettákat, szertartásokat kiegészítő míves tárgyakat is láthatunk. Folytatva utunkat a Mesterségbeli tudás – műhelyek, dinasztiák című helyiségben mesterségek, háziipari és családi műhelyek vonulnak fel, a látogatók fazekas, kékfestő, mézeskalácsos dinasztiák alkotásaival, a vesszőfonás, valamint az ácsoltláda-készítés mesterségeinek megtartó-megújító törekvéseivel találkozhatnak. Láthatunk hagyományos szabású és díszítésű csizmákat, cipőkészítő eszközöket, ruhaládákat is, és feltárulnak keleti hagyományaink, valamint a pásztorélethez kapcsolódó tárgykultúránk. Az utolsó, Megújuló hangszerek című teremben szintén a múlt és a jelen találkozik: a ma készült népi hangszereket helyi kötődésekkel és jeles adatközlők felvételeivel mutatja be a kiállítás.
A kereszthajó másik, bal oldali szárnyából elindulva a Közterek, jelképek, emlékállítás című teremben fából és kovácsoltvasból készült sírjel-rekonstrukciókat, köztük gyönyörű kivitelezésű kereszteket láthatunk. A gazdagon díszített fakapuk alatt áthaladva a Táj, környezet, ember című szobába érünk, mely a tájtervezés, az ökogondolat eszmeiségében a kemenceépítés mesterségét és a különféle hagyományos falazatok, héjazatok típusait tárja fel, a videókon a tájba illeszthető hagyományos építészeti technológiákat, gondolatok újjászületését követheti végig a látogató. Az Archaikus életformák újrafelfedezése című teremben szövőszék, míves, aprólékosan kidolgozott lószerszámok révén is megismerhetjük a felújított népi kultúrát, míg A kézműves oktatás műhelyei című, utolsó helyiségben a legkiválóbb kézműves iskolák mutatkoznak be.
Azzal a gondolattal hagytam el a Műcsarnokot, hogy mindent érdekessé lehet varázsolni, mindent meg lehet újítani, ha tudjuk a módját. Vagy legalábbis, ha elegendő időt és szenvedélyt szánunk az újraértelmezni kívánt témára. A Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 című kiállítás megváltoztatta a nép kultúrához való hozzáállásomat: ezentúl máshogy, sokkal frissebb szemmel gondolok a népművészetre.
A Nemzeti Szalon ötödik alkalommal tehát a népművészetet állította a középpontjába, korábban nagy sikert aratott a közönség körében az építészeti, a képzőművészeti, a fotóművészeti, tavaly, 2017-ben pedig az iparművészeti szalon. A kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia és a Műcsarnok szervezésében jött létre, a látványterveket a szintén pályázó Jakab Csaba készítette.
A tárlat április 21-től augusztus 20-ig látogatható.
Révy Orsolya
Felhasznált forrás: MTI
Fotók: Csákvári Zsigmond
