A kulturális diplomáciának egyre fontosabb szerep jut az államok közötti kapcsolatépítésben.
Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes teltházas előadást tartott Amerikában, hogy Petőfi Sándornak Kínában szobrot emeltek, New Yorkban pedig a közelmúltban magyar képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás. Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkárral beszélgettünk.
A kultúra és a tudomány világszerte egyre fontosabb versenyképességi tényező. Magyarország mennyire erős e téren?
Az, hogy Magyarország különösen erős kulturális területen, világszerte közismert tény. A hagyományos diplomácia eszköztára megváltozott a 21. századra. Korábban a diplomácia többnyire zárt ajtók mögött segítette az államok közötti párbeszédet. Ma már globalizált világban élünk, ahol a kommunikáció egyre kiterjedtebb, és ez segít nekünk abban, hogy olyan értékeket vonultassunk fel, amelyekre az emberek valóban kíváncsiak.
Milyen magyar kulturális értékek vonzzák a külföldieket?
A magyar zenei teljesítmény kivételes. Ebben óriási szerepe van annak, hogy a képzésünk is világhírű és olyan nagymúltú tradíciókra épül, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán munkássága. Hozzá kell tenni, hogy őrületes tempóban zárkózik fel a magyar irodalom is. A képzőművészet is tör előre, de sokat kell dolgoznunk annak érdekében, hogy minél szélesebb körben ismertek legyenek az alkotások.
Ennek szellemében nyílt a Mások szemével című neoavantgárd tárlat is New Yorkban, melyen 30 művész több mint 100 alkotását mutatták be az amerikai közönségnek. Milyen volt a megnyitó?
Ez egy csaknem egyéves előkészítő munkának az eredménye. Szeretném két szakember nevét hangsúlyozni, akik nélkül a tárlat nem jöhetett volna létre. Elizabeth Dee New York- i galériatulajdonos, illetve Szántó András kurátor egyaránt sokat tett azért, hogy ez a nagyszabású projekt megvalósuljon. A tárlat egyébként nagyon népszerű volt, a művészeti folyóiratok ajánlásában a Top 10 látnivalók között szerepelt, még a Metropolitan Művészeti Múzeum két vezetője is eljött a megnyitóra.
Miért volt annyira lenyűgöző ez a kiállítás? Mit láthatott a közönség?
Az alkotások a ’60-as és ’70-es években készültek, abban az időszakban, amikor a regnáló hatalom bizalmatlanul tekintett mindenre, ami más. Veszélyes volt olyan formanyelven megszólalni, amely elsősorban a nyugati trendekből merített. Ezért olyan titkos nyelvet hoztak létre a művészek, amelyik megpróbálta „átverni” a cenzúrát. Ez egy bezárkózó, kicsit összekacsintó világot teremtett, az alkotások is inkább magánlakásokba kerültek, vagy nem nyilvános helyeken tűntek fel.
Mennyire volt kockázatos abban az időben rendszerkritikus üzeneteket közvetíteni a művészeten keresztül?
Igen hektikus korszakról beszélünk. Közvetlenül ’56 után minden, ami kicsit is lázadó szellemben készült, a forradalomra asszociált a hatalom szemében. Nyilván nem volt könnyű a művészek dolga: korlátozva volt a mozgásuk, nem utazhattak, nem kaptak támogatásokat, nehezen juthattak lehetőségekhez. A létezésük függött attól, hogyan nyilvánulnak meg az alkotásaikon keresztül.
Sokan úgy gondolják, hogy az idei amerikai elnökválasztás eredménye számos korlátozást eredményez majd az amerikai művészvilág életében. Donald Trump hivatalba lépése óta változott Magyarország és az Egyesült Államok kultúrdiplomáciai kapcsolata?
Az amerikai belpolitikába mi nem ártjuk bele magunkat, hiszen a mi kultúrdiplomáciai munkánk független az ott zajló politikai változásoktól. Nekünk az a célunk, hogy a világ egyik legnagyobb kulturális piacának számító USA-ban folyamatosan magyar alkotásokkal, produkciókkal legyünk jelen.
Tekintsünk nyugatról egy kicsit kelet felé, hiszen a magyar diplomácia egészéről elmondható, hogy egyre szorosabb kapcsolatot ápol Kínával. Azt tudjuk, hogy Petőfi Sándor a távol-keleti ország egyik legismertebb külföldi költője, és egyre több magyar művész turnézik Kínában. Miben vagyunk a legerősebbek?
Kínában még mindig az irodalom áll első helyen. Ebben nyilván szerepet játszik az is, hogy annak idején a szocialista együvé tartozás nevében a két fél igyekezett egymás megismerését minél jobban elősegíteni. Mostanra sokat változott a helyzet. Magyarországon bekövetkezett a rendszerváltás, Kína pedig hihetetlen ütemben fejlődik és változik. Nekem az a tapasztalatom, hogy a kínaiak nagy bizalommal és érdeklődéssel fordulnak a magyar kultúra felé.
Ez az igény hívta életre azt a kulturális programsorozatot, amelyet idén rendez a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kínában? A tárca idén 150 millió forintot fordít a nagyszabású projektre. Milyen programokra számíthatunk?
Az „Egy övezet, egy út” stratégiával egyre inkább intézményesül a kínai jelenlét Európában. Magyarország Kelet-Közép-Európában elsőként reagált erre a folyamatra. Mi voltunk az elsők, akik felállítottak egy munkacsoportot, amelyik ennek az átfogó programnak a keretén belül gyakorlati szinten is megvalósítja az együttműködést. Azért van szükség külön forrás biztosítására, mert nem várhatjuk el a kínai féltől, hogy minden tekintetben vendégül lássa a magyarokat, tehát nekünk is hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a kulturális kínálatunk eljusson a kínai közvéleményhez. A programválasztás a legszélesebb kört öleli fel a zeneoktatástól, a népzenei előadásokon át az összművészeti produkciók bemutatásáig.
Miért érdemes ilyen sok energiát fektetni a távol-keleti kapcsolatokba?
Kína Ázsia egyik legbefolyásosabb hatalma lett. Óriási piacról van szó, hiszen több mint egymilliárd ember él ott egyre magasabb életszínvonalon, évről évre bővülő fogyasztással. Kínában eszméletlen gyorsasággal épül ki a magas fejlettségű infrastruktúrával rendelkező nagyvárosok hálózata. Az most a legfontosabb kérdés, hogy mivel töltik ki ezeket a gombamód szaporodó üres tereket. Kínában nagy a fogadókészség a kulturális termékekre, hiszen a viszontagságos történelmi múlt miatt nem épült ki az a modern művészvilág, amellyel a saját közönségük igényeit ki tudnák szolgálni. Nagyon nyitottak a világ felé, és szeretnénk, ha ez az érdeklődés Magyarország irányában is egyre nagyobb mértékben megnyilvánulna.
Jámbor-Miniska Zsejke – www.kultura.hu
