Kereszt kukoricaszárból

2018 február 12.

Boldoggá avatják Antal Veronikát, a csángó parasztlányt.

Nagy meglepetést keltett a január 27-én közzétett vatikáni dekrétum. Ferenc pápa arról rendelkezett, hogy a négy csodát, húsz vértanúságot és két személy hősies erényeit elismerő dokumentum nyilvános legyen. Ezzel lehetővé vált a Magyarországon nem nagyon ismert csángó ferences harmadrendi Antal Veronika boldoggá avatása.

A Szentszék álláspontja a moldvai csángók anyanyelvi pasztorációjával kapcsolatosan az elmúlt évtizedekben nem sokat változott, bár a valódi probléma gyökerei történelmi eredetűek. Az erdélyi magyar ferencesek XVI. századi válsága miatt a térségbe különféle misszionáriusok érkeztek, itáliaiak és lengyelek, akik nemigen beszélték a hívek anyanyelvét. A politikai érdekellentét már sok száz évvel ezelőtt sem kedvezett a csángó azonosságtudat megőrzésének, de paradox módon még a XIX. század második felében felállított jászvásári (iași-i) szeminárium is ellentétes hatást váltott ki: az itt tanított csángó fiatalokból sok esetben a magyar nyelv leghangosabb ellenségei lettek.

A távoli szórványban élő, magyar identitásukat megőrző csángók túlnyomórészt katolikusnak vallják magukat, ám a templomi anyanyelvi vallásgyakorlás most már évszázadok óta csak részben megoldott. Szép hosszú története van például annak, mi történt, egész pontosan mi nem történt Szent II. János Pál pápasága alatt a probléma rendezésére, és a jelek szerint az utóbbi két pápa sem sok mindent változtatott.

Ilyen körülmények között meglepő, hogy az eljárás gyorsan lezajlott, és a most kihirdetett dekrétum elismerte „Isten szolgálója, Antal Veronika ferences harmadrendi világi hívő vértanúságát”. Alighanem ő lesz az első csángó, akinek boldoggá avatását a Szentszék engedélyezi. A román sajtó szerint pedig – Jeremiah Valahul kapucinus után – Antal Veronika lesz a második boldoggá avatott román.

Ez is nagy meglepetés, de talán még ennél is különösebb, hogy a csángó problémára meglehetősen érzékeny hazai katolikus közvélemény figyelmét elkerülte, hogy 2003. november 25-én a nisiporeşti-i modern, minoriták által ellátott Szűz Mária mennybevétele templomban megkezdődött Antal Veronika szentté avatási pere. Még Mocanu Pavelt, Antal Veronika gyilkosát is kihallgatták az eljárás során, aki időközben megtért. 2006-ig tartott a boldoggá avatás egyházmegyei szakasza, ekkor kerültek az iratok Rómába, a Szentek Ügyeinek Kongregációjának akkori vezetőjéhez, José Saraiva Martinshoz.

A gyorsaságban bizonyára szerepe volt annak is, hogy míg egy hosszú életű, nagy teológiai munkásságot kifejtő hittudós esetében rengeteg dokumentumról és megnyilatkozásról kell megállapítani, hogy egyezik-e a katolikus egyház tanításával, addig egy 23 éves parasztlány esetében jóval kevesebb a vizsgálandó. Antal Veronika abban az észak-moldvai Nisiporeşti-ben született 1935-ben, ahol boldoggá avatási szertartását is kezdeményezték. A minoriták által közzétett életrajza szerint vallásos parasztcsaládban látta meg a napvilágot, és édesapja fiatalon meghalt húgának emlékére keresztelte Veronika névre a szomszédos Halasfalva (Háláucesti) római katolikus templomának plébánosa,
P. Felix Rafaelli.

Halasfalva már a XIX. század óta fontos kulturális központ, 1895. július 6-ától a minorita ferencesek Szent József Provinciájának székhelye, s nyomdát, gimnáziumot, noviciátust, teológiát és tanítóképzőt is alapítottak azzal a nemigen leplezett szándékkal, hogy felgyorsítsák a terület elrománosítását. 1942-ben Iosif Petru M. Pal, az egyébként magyar származású minorita tartományfőnök hosszú könyvet írt a moldvai katolikusok eredetéről, amely a csángók elrománosításának igazolása és elméleti háttere. A munka azt igyekszik bizonyítani, hogy a kis számú moldvai magyar évszázadokon keresztül kényszerítette nyelvét a román többségre, de elmagyarosította a székelyeket, kunokat, jászokat és szászokat is.

De bármi volt is a minoriták Szent József Provinciájának a történelmi szerepe a tíz környéken ellátott plébánián és a hozzá tartozó filiákon, tagadhatatlan, hogy a román feliratú sír alatt nyugvó Antal Veronikáról a mai minoriták magyar nyelvű közleményéből tudható egyáltalán, hogy csángó nemzetiségű volt.

Az Antal család mélyen vallásos volt, Veronikát főként Zarafina nevű nagymamája tanította imádkozni. A kislány számára a hit meghatározó lett, hamar kitűnt az Eucharisztia, Jézus és Szűz Mária iránti megkülönböztetett tisztelete és szeretete. Harangszót hallva azonnal abbahagyta a játékot, és a templomba sietett. Az iskolában főként a történelem, földrajz és irodalom érdekelte. A többi parasztgyerekhez hasonlóan az iskola mellett ő is hamar dolgozni kezdett, segített a ház körüli munkában és a mezőn. Hímzett, varrt, fonalat font, mint a korabeli leányok. A minoriták lelki hatását mutatja, hogy nemcsak a templom kórusába jelentkezett, hanem felvételét kérte a Szűz Mária Lovagjai (Militia Immaculatae) társulatba, melyet hat rendtársával a később vértanúhalált halt és szentté avatott minorita szerzetes, Maximilian Kolbe alapított 1919-ben.

Antal Veronika szerzetes szeretett volna lenni, és azt tervezte, hogy a Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társaságába kéri felvételét, ám vágya nem teljesülhetett, mert a szerzetesrendek feloszlatásakor a nisiporeşti-i apácákat is elvitték. Így aztán lelki vezetője tanácsára a ferences harmadrendbe kérte felvételét, amelyik félillegalitásban tovább tudott működni. Szent Ferenc világi rendjének tagjai főként otthonukban követték az alapító felhívását, de sokan éltek önmegtartóztatásban, s tettek tisztasági fogadalmat is.

Így tett az apácaéletre vágyó Antal Veronika is, aki az ötvenes évek Romániájában nemigen remélhette, hogy valaha szerzetes lehet. De a vágy erős volt benne, ezért a szülői ház mellé kis cellát épített magának, mindennap részt vett a szentmisén, és ehhez naponta sok kilométert gyalogolt Halasfalvára. A miselátogatás mellett gyakran vett részt közös rózsafüzér-imádságon, szentségimádáson, egyéb templomi alkalmakon. Vagyis életmódja voltaképpen nem nagyon különbözött azokétól, akiknek életére vágyott. Látogatta a betegeket, öregeket, elmagányosodott falubelieket. A gyerekeket imádkozni tanította.

Kilencszázötvennyolc augusztus 23-án, szombaton este barátnőivel együtt Halasfalvára mentek, hogy másnap időben részt vehessenek az ünnepi misén, amelyen Petru Pleşca iaşi-i megyés püspök szolgáltatta ki a keresztény nagykorúság szentségét: bérmált. Mise után Antal Veronika még segédkezett a templomban, majd halasfalvi barátnője meghívására annak családjához ment ebédre. A többiek nélküle mentek haza, ő pedig az ebéd után rózsafüzért imádkozva sietve indult vissza egyedül Nisiporeşti-be. Ha ez az ebédmeghívás nem választja el a társaságtól, aligha válik gyilkosság áldozatává. Egyik barátnője úgy emlékezett vissza, hogy már a misén is szomorú volt, mintha megérezte volna, mi fog történni vele.

A két falu közötti kukoricaföldön találkozott Mocanu Pavellel, aki később elismerte, hogy szemérmetlen dolgokról beszélt a lánnyal, és előbb szóban ajánlott kapcsolatot, majd a kúthoz húzta. Antal Veronika a fogadalmára hivatkozott, és teljes erejéből védte magát. A feldühödött gyilkos végül kést rántott, és 42 döféssel megölte áldozatát. A holttestet másnap találták meg a munkába sietők. Arccal a földre fordítva feküdt, kezében a rózsafüzér. A gyilkos, ráébredve tettére, kukoricaszárból font keresztet rakott a holttestre. Antal Veronika tisztelete hamar elterjedt a faluban, de a boldoggá avatás aligha indulhatott volna el a helyi ferences minorita közösség közreműködése nélkül.

Fáy Zoltán - www.cultissimo.hu

Feltöltő: Flag
Még nincs értékelve