Erzsébet királyné hálókocsija, 1896

317

A 19. század második felében az európai uralkodócsaládok egy, vagy több udvari vonattal is rendelkeztek.

Természetesen ezek a vonatok a legkorszerűbb technikai kivitelben készültek, belső berendezésükben viszont a történelmi hagyomány dominált. A század végének divatos stílusirányzata, a historizmus, a MÁV 1896-os udvari vonatában jelent meg. Ilyen historizáló berendezést kapott Erzsébet királyné új hálókocsija is.  Ennek a kocsinak a belsejéből mutatok két fotót. A XVI. Lajos stílusában készített szalonkocsiban a királyné lakosztálya négy helyiségből (szalon, hálóterem, öltözőszoba és WC) állt.

kiralyne_halo_resize_1.jpg

Erzsébet hálóterme. Mivel a királyné kedvenc színe a kék volt, a teremben a kék hangsúlyosan megjelent. Az oldalfalak alsó része világoskék, felső része pedig acélkék virágmintás selyemszövet borítást kapott. A bútorokat acélkék színű szövettel kárpitozták. A mennyezetes ágyat hímzett selyempaplannal borították, a baldahin ékszínkék selyemszövetből készült. A látványos ágy mellett szinte eltörpül a többi bútor. Ebből a hálóteremből nyílt a királyné öltőzőszobája.

erzsebet_oltozoje_mosdo_vonat_resize.jpg

A királyné öltözőjének bútorait aranyszínű selyemdamaszttal kárpitozták. Az onixlapos mosdót egy ezüstből készült, és billenthető mosdótállal látták el. A képen látható ajtó egy oldalfolyosóra nyílik, ahonnét egy minikonyhát (gáztűzhely, folyóvizes mosogató, jégszekrény stb.) lehetett elérni.

Hányszor aludt ebben a káprázatos kocsiban a királyné? Nagyon valószínű, hogy egyszer sem.

Itt a vége, fuss el véle. 

timelord.blog.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu