Magvető Kiadó könyvklubja – Bruno Littlemore fejlődéstörténete

257

A Magvető kiadó újdonsága talán a legérdekesebb könyv, amit eddig olvastam. Hogy miért? Nos, nem gyakran olvasni emberré váló csimpánzról.

A Bruno Littlemore fejlődéstörténete pontosan ezt az eseményt írja le valami elképesztő stílusban. Érdekes egy történet már az is, ahogy hozzájutottam a könyvhöz.
Eredetileg nem erre a könyvre fájt a fogam, de mivel az általam választottból már nem volt raktáron, a Magvető volt olyan kedves, hogy küldött egy példányt az újdonságaiból. Ezúton is köszönöm nekik, hogy a könyvek között volt Benjamin Hale regénye, ami igen nagy meglepetést okozott.

A fülszöveget elolvasva nem is tudtam eldönteni, hogy milyen módon viszonyuljak hozzá. Vegyem komolyan, vagy tekintsek rá jó poénként? Végül vegyes érzelmekkel ugyan, de rászántam magam, hogy fellapozzam. Aztán ott is ragadtam a könyv fölött, ugyanis Bruno története olvastatta magát. Helyenként hangosan felnevettem, néhol pedig erősen elgondolkodtam egy-egy mélyebb mondanivalón. Mielőtt jobban belemélyednék ebbe a részbe, nézzük, miről is szól a könyv.

A történetet Bruno, a csimpánz személyén keresztül, egyes szám első személyben olvashatjuk végig. Bruno normális csimpánznak született egy állatkertben. Ahogy idősödött, úgy bontakozott ki benne az emberi értelem. Egy nap Lydia, az etológiakutató magával viszi a kutatóintézetbe. Bruno szinte első pillanatban szerelmes lesz, és ez az ami megadja neki az utolsó lökést az emberré válás rögös országútján. Megtanul beszélni, elsajátítja az emberi gondolkodást, végül igazi művész válik belőle, aki kiválóan ír, nagyszerűen filozofál, Shakespeare-színészként is megállja a helyét, valamint színdarabot rendez. Szabad életét végül egy gyilkosság miatt kell feladnia, ugyanis Bruno gyilkolt…

A történet egyszerűsége semmit nem von le a végeredményből, hiszen Bruno anekdotázós stílusának köszönhetően számtalan apró, gyakran jelentéktelennek tűnő eseményeket ismerhetünk meg. Ebben rejlik a könyv legnagyobb erőssége és egyúttal a legnagyobb gyengesége is. Pozitívum, mert ezek az anekdoták számtalan humoros helyzetet mutatnak be, ezzel késztetve hangos nevetésre az olvasót. Ellenben gyakran előfordul, hogy túlságosan eltér az eredeti száltól, és csak oldalakkal később tér vissza, amikor már elvesztettük a fonalat.
Egy nagyon erős oldala a filozófiai tartalom. Gyakran kaptam magam azon, hogy az adott rész végére érve elgondolkodtam. Pozitívum, hogy nem burkoltan fogalmazza meg a mondandóját, hanem nyíltan leírja minden gondolatát. Ezt olyan mértékben teszi, hogy esetenként a megbotránkozást is kiváltotta belőlem.

Minden negatívuma ellenére a Bruno Littlemore fejlődéstörténete egy letehetetlen könyv, aminek minden oldalát élvezet volt olvasni. Mindenkinek ajánlott, hiszen a könnyed szórakozást és a komoly mondanivalót keresők is megtalálják benne a kikapcsolódást!

Értékelés: 8/10 – Welmyr – http://konyvmolyz.web4.hu
 

 A könyv megrendelhető a következő címen:

http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139413890

Hale, Benjamin: Bruno Littlemore fejlődéstörténete

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu