Dubai – Az igazi Aranyváros

992

Dubait nem egyszer azért hívják az „arany városának", mert elképesztő növekedést produkált, álmoskás kikötővárosból a világ egyik üzleti csomópontja lett egy emberöltő alatt.

Azonban van egy ennél szó szerint is érthetőbb jelentés is, mégpedig ennek a nemesfémnek a kereskedése szempontjából.

 

cím ok_1.jpg

A város az afrikai lelőhelyek és a feltörekvő ázsiai felvevőpiacok, így Kína és India között kíván közvetítő lenni. Dubaiban jelenleg 1200 tonna (41 milliárd dollár értékű) arany cserél gazdát évente. Az aranykereskedelem közel 30 százaléka.

Dubai ezt nem utolsósorban elhelyezkedésének köszönheti, de ezen kívül annak is, hogy a világon itt az egyik legolcsóbb aranyat vásárolni, mert nincsen rajta adó.

1_24.jpg

2_18.jpg

Az emirátusban megteremtették a dolog infrastruktúráját is, hiszen aranyfinomítókat, trezorokat, ékszerkészítő műhelyeket hoztak létre. Importálják az aranyat, például tört aranyat Indiából, ezekből aranyrudakat készítenek, amivel az aranytőzsdén kereskednek.

2012-ben az aranyárak aránylag stabilak maradtak, de egyes vélemények szerint hamarosan újra rekord magasságokba szökhetnek, mert a befektetők benne látják a biztonságot, az egyébként ingatag világgazdasági helyzetben.

A város nem csak nagykereskedelmi központ lett, hanem 600 ékszerüzletével, melynek fele az „aranypiacon” található a turisták, a helyiek és a kereskedők úticélja.

3_12.jpg

4_6.jpg

5_1.jpg

http://gazdagisztan.blog.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu