Nyitott Könyvműhely Kiadó Könyklubja – Imprimatur

352

1683. szeptember 11-én egy bizonyos Mourai úr rejtélyes körülmények között meghal a Donzello fogadóban. Mivel idegenkezűségre semmi nem utal, valami halálos kórságra gyanakodnak. Végül megállapítják, hogy valószínűleg a rettegett pestis szedi áldozatait ilyen alattomosan.

Azonnal kihirdetik a vesztegzárat, a fogadó lakóit két hétre bezárják.

Atto Melani, a híres énekesből (és kémből) lett apát azonnal összeesküvést sejt, és titkos nyomozásba kezd. Egyes számú informátorává a fogadósinast választja.

A szolgáló pedig lelkesen megragadja ezt a nagyszerű lehetőséget, hiszen maga a nagy Melani fogadja tanítványává. A hírlapírói álmokat dédelgető fiatalember számára Atto Melani adja meg a kezdőlökést, hogy igazi oknyomozó riportot készíthessen.

Ezzel az inas élete legnagyobb és legveszélyesebb kalandjába csöppen. Sosem gondolta volna, hogy egy szokványos halálesetből nemzetközi, diplomáciai és pénzügyi összefonódások, bonyodalmak és háborúk bontakoznak ki.

A gazdag és befolyásos kereskedők, bankárok nem riadnak vissza emberrablástól, sőt merényletektől sem, hogy elérjék céljukat. Mindent. Bármi áron.

Melani fondorlatos és gyakorlott spionként hamar átlátja az események szövevényét. Ifjú tanítványát nagylelkűen oktatja a hazaárulás, zsarolás elméletére. Némi információt csepegtet Európa biztonságát kockára tevő uralkodóházak, gazdasági hatalommal bíró családok hazárdjátékáról, miközben a törökök fenyegetése sürgős összefogást követel(ne).

A fogadósinas pedig készséggel szolgáltat ki mindent az apátnak. Mert a lényeg az igazságba vetett hit, a hűség, valamint a Vatikán és a pápa feddhetetlensége.

A névtelenségbe burkolózó inas naplóját egy hagyatékban találta meg két újságíró Atto Melani több kötetnyi levelezésében elrejtve. Annyira felkeltette érdeklődésüket az írás, hogy nyomozni kezdenek, majd egy könyvet írnak, amelyben a lehető legteljesebb mértékben igyekeznek felfedni az igazságot. Érzik, hogy ezzel a könyvvel a történelmet írják újra, és ezt nem fogják szó nélkül hagyni az érintettek. A szerzők eltűnnek szem elől.

Az újságírók a kéziratot elküldik Lorenzo Dell’Agiónak, a comói egyházmegye püspökének. A püspök többéves nyomozás után, 2040-ben továbbítja a regényt a Vatikánba, hogy döntsenek annak sorsáról. A könyv vajon megkaphatja-e a pápai pecsétet: imprimatur?

Mindig lenyűgöznek az olyan regények, amelyeknek valóságos alapjuk van. Rita Monaldi és Francesco Sorti, a szerzőpáros sem sajnálta a fáradságot, hogy alaposan felkutassanak minden szálat, hogy a leghitelesebben írják meg történelmi thrillerüket. Ebbe az is beletartozik, hogy az eltűnt újságírók ők maguk.

A kor feltérképezése olyan jól sikerült nekik, hogy a részletes leírás azonnal elénk varázsolja a Donzellót meg a fogadóban rekedt utazókat. Szinte érezzük az ételek, italok ízét, illatát és egyéb szagokat. Jelenként éljük meg a 17. századi eseményeket, amelyekbe a regény által csöppenünk.

Az Imprimatur című regényt először a Magyar Könyvklub adta ki 2004-ben. A Nyitott Könyvműhely 2009 októberében újra megjelentette, hogy a hétrészes sorozat a Secretum című regénnyel folytatódhasson.

Múlt-kor történelmi portál cikke az intellektuális történelmi regényről:

A kémregény, amely felháborította a Vatikánt

 

A könyv megrendelhető a következő oldalon:

http://www.nyitottkonyv.hu/konyveink/konyv/82/Imprimatur

olvassbele.hu, Oroszi Ági

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu