7.7 C
Budapest, HU
2024. március 28, csütörtök
Gedeon, Johanna

Nyitott Könyvműhely Kiadó Könyklubja – Eve Ensler- sorozat

Jobb lett volna férfinak születni. De ha már ez nem jött össze, próbáljunk meg szembenézni a nőiségünkkel. Ismerkedjünk meg a testünkkel. Először is a vaginánkkal. Beszéljünk róla. Aztán beszéljünk a testünkről, a nagy hasunkról, a kis mellünkről. Meddig vagyunk hajlandóak elmenni, hogy elérjük a vágyott tökéletességet?

Nyitott Könyvműhely Kiadó Könyklubja – Veritas

A korábbi két kötettől eltérően, a Veritashoz a jegyzeten túl már forrásjegyzéket és több oldalnyi bibliográfiát is csatoltak a szerzők, Rita Monaldi és Francesco Sorti. A jegyzeteket olvasva hátborzongató valósággá, megtörtént eseményekké válik mindaz, ami a kötet lapjain kibontakozik.

Nyitott Könyvműhely Kiadó Könyklubja – Secretum

„Nehéz döntéseket vészhelyzetben kell meghozni. És ha ilyen nincs, akkor elő kell idézni, vagy jobb esetben ki kell várni.”

Nyitott Könyvműhely Kiadó Könyklubja – Imprimatur

1683. szeptember 11-én egy bizonyos Mourai úr rejtélyes körülmények között meghal a Donzello fogadóban. Mivel idegenkezűségre semmi nem utal, valami halálos kórságra gyanakodnak. Végül megállapítják, hogy valószínűleg a rettegett pestis szedi áldozatait ilyen alattomosan.

A Nyitott Könyvműhely Kiadó Könyklubja – Názáreti Jézus

Paul Verhoevent, mint az Elemi ösztön és más kultikus film rendezőjét ismerhettük meg eddig. Most új arcát mutatja meg nekünk. Felkavaró élményben lesz részünk, annyi bizonyos. Felrúgja a konvenciókat, fütyül a társadalmi elvárásokra és egy bizarr szellemi kalandra hívja az olvasókat.

A Nyitott Könyvműhely Kiadó – Könyvklubja: Különben dühbe jövök

Mikor értesültem róla, hogy nemrégiben megjelent Carlo Pedersoli, ismertebb nevén Bud Spencer önéletrajzi könyve Különben dühbe jövök címmel, azonnal tudtam, hogy ezt a kiadványt meg kell szereznem! Piedone, és természetesen vele együtt Terence Hill is kedvenc színészeim közé tartoznak, sőt, őszintén bevallom: feltétlen és odaadó rajongójuk vagyok, amióta az eszemet tudom!
09edd47dea4c955b4d5438f66859930a

Sorozat mustra XVII.

Az Aranyglóbusz sorozatos vonatkozásait olvashatjátok, illetve Jack Bauer is visszatért a nyolcadik nagyon rossz napjára. Érdemes tovább olvasni, főleg akkor, ha kicsit is féltek Jack esetleges bosszújától.
6679e1a16f32480ef6dcfc8df4c9f63f

Minden, ami mozi! – Összefoglaló a nyári bevételekről

Aki rendszeresen látogatja az oldalt, többször belefuthatott olyan posztokba, amiben az előző/elmúlt hónap 'box office' eseményeit foglaltam össze. A nyáron ez valahogy kimaradt, csak egy-egy filmet ragadtam ki a tömegből, és ezekről emlékeztem meg pár szóban.
0113

Hogyan mozgósítanak a plakátok? Humor, 1954

A most bemutatott karikatúra sorozat 1954-ben jelent meg a Ludas Matyiban. A humorista abból az alapvetésből indul ki, hogy a politikai propaganda hatásos eszköze a dolgozók befolyásolásának, ha azt célzott módon alkalmazzák. Magyarországon a plakátolást viszont rosszul csináljuk - állítja az alkotó.
automatizalas

Automatizált irányítási rendszerek a szocialista Magyarországon

Jó lett volna ütősebb címet találni ennek az írásnak, de cserbenhagyott a fantáziám. Az automatizált irányítási rendszerek létéről gyerekkoromban - a szocialista Magyarországon - fogalmam sem volt. Valahogy nem volt ez téma a hétköznapokban, nyilván nem véletlenül.
dsc00818

Shakespeare and Co. – egy csipetnyi kultúra

Párizs csodálatos. Végigsétálni a Szajna partján, csatangolni, kószálni a girbe-gurba utcácskákon, magunkba szívni a város magával ragadó hangulatát úgy, mint tette azt Walter Benjamin XIX. századi Párizsról szóló írásainak hőse a flâneur.

Ft
Lindsay SquireTermészetmágiaFedezd fel a...

Ft
Vetési Tamás CsabaGyőzelem a...

Ft
Patricia TreeceEgy év Pio...

Ft
Gary Chapman12 dolog, amit...