Szakács Imre művei Nagyváradon

266

Az alkotások hét művésztelepen készültek.

Szakács Imre festőművész a mostani kiállításával az első önállót tudhatja magáénak Erdélyben – a 7×7 című kiállítás 49 alkotása a Nagyváradi Vár Fejedelmi Palotájában kapott helyet, ahol november 19. és december 31. között látogatható. Az alkotások hét művésztelepen készültek.

Szakács Imre hat európai és egy indiai művésztelepen készült munkáiból állt össze a kiállítás anyaga, innen is ered a kiállítás elnevezése, hiszen minden alkotóhelyről hét-hét alkotást hozott el a MANK Nonprofit Kft. jóvoltából. A kiállítás anyaga a szentendrei MANK Galériából érkezett a Partium szívébe, Nagyváradra, onnan pedig Marosvásárhelyre, majd Nagybányára látogat el, és várhatóan Murnauban is láthatóak majd a jövőben ezek a képek. A művész jelenleg Szentendrén él és dolgozik, nagyméretű kompozíciói Magyarországon és Kanadában, táblaképei pedig Európán kívül az Egyesült Államokban, Kubában és Indiában találhatóak. Műveivel 1969 óta vesz részt hazai és nemzetközi kiállításokon, látható tehát, hogy az 1948-ban Budapesten született művész életpályája igen színes. Főiskolai tanulmányait Hamburgban végezte, tagja számos egyesületnek, 1995-től például a Szentendrei Régi Művésztelepnek. A Nagybányai művészteleppel 2002-ben indította el a művészcsereprogramot, majd 2005-től az Európai Művésztelepek Szövetségének alelnöke.

_D0A4705_Copy

A szervezet 20 európai országban mintegy 200 művésztelepet egyesít – jegyezte meg Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki felidézte: a szövetség Arany Paletta-díjjal tüntette ki a Szentendrei Művésztelep újraalapító első elnökét, Szakács Imrét az egyetemes európai művészet megőrzéséhez való hozzájárulásáért és a legnevesebb európai művésztelepek hagyományainak megóvásáért.

Szimbolikákat használ, adott esetben meglehetősen szürrealisztikusan – mondta el ezt a festőművész. Tőkés László ezt még kiegészítette a koherens, öntörvényű képi világgal, ahol angyalai őrzik lépteinket. Képei segítségével a szentendrei Régi Művésztelepen rátalálunk az élet fájára, majd a Gecsemáné-kertben a nagypéntek és a harmadnap tárul elénk.

_D0A4645_Copy
dr. Hóvári János és Tőkés László

Dr. Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója elmondta, hogy a mostani kiállítás még csak a kezdet, a szervezet évente szeretne majd visszatérni egy-egy tárlattal: első alkalommal, tavaly a Németh–Kriza-gyűjtemény darabjai voltak láthatók a Nagyváradi Várban.

Képeit szemlélve zenei harmóniákra asszociálni szinte kézenfekvő – fejtette ki Entz Géza művészettörténész. A bemutatott alkotások Szakács Imre egyik fontos, a művészeti közélethez is kötődő életprogramjához, az Európai Művésztelepek világának felfedezéséhez kapcsolódnak. „Gondosan megkomponált, széles és árnyalatokban gazdag érzelmi és intellektuális skálán mozgó, rejtett utalások sokaságát felvonultató, sorozatokba szervezett, a nézőt mindig állásfoglalásra késztető, nagyszabású festői víziókat látunk” – mondta.

_D0A4417_Copy

Szakács Imre 1963 és 1967 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola növendéke, 1975 és 1978 között a hamburgi Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatója volt. Műveivel 1969 óta szerepel hazai és külföldi tárlatokon. Önálló kiállítással először 1977-ben, majd 1984-ben jelentkezett a hamburgi Modern Művészetek Galériájában.

Több hazai közgyűjteményben is megtalálhatóak alkotásai; többek között a szentendrei Ferenczy Múzeum, a Kecskeméti Képtár, az esztergomi Keresztény Múzeum, valamint a New York-i Coron Collection és a Kulturstiftung Worpswede őrzi festményeit.

Takács Erzsébet
Fotó: Csákvári Zsigmond

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu