Európai díjat kaphat két múzeum?

291

Két magyarországi múzeum, a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és a budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum is bekerült.

Az év európai múzeuma 2018 díj 40 jelöltje közé. A jelölt múzeumok május 9. és 12. között Varsóban, egy szakmai konferencián mutatkoznak be, amelyre egy filmmel és prezentációval készülnek.

Dombi Ildikó, a gyulai múzeumot működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a díjra pályázni lehetett. A European Museum Forum nonprofit szervezet legfőbb célja a versennyel a múzeumi gyakorlatban megjelenő innovációs megoldások terjesztése, a tapasztalatok cseréje Európa-szerte, olyan fejlesztések megismerése, amelyeknek jelentős hatása van a nemzeti és nemzetközi múzeumi szférára. A pályázat elbírálásánál kiemelten figyelik az interaktív, modern technológiai elemek múzeumi jelenlétét, valamint a kiállítóhelyek helyi társadalomba, továbbá az ország kulturális turizmusába való beágyazottságát – tette hozzá. Mint felidézte: egy svájci szakember a pályázat beadását követően egy napra ellátogatott a látogatóközpontba, ahol kiemelten fontosnak tartotta, hogy az interaktivitást szolgáló eszközök nemcsak jelen vannak, hanem – más helyektől eltérően – használják is azokat a látogatók.

Dombi Ildikó elmondása szerint a szakértőt különösen érdekelte, hogy egy romos épületet lényegében az enyészettől mentettek meg, amikor létrehozták a kiállítóteret, amely a 18. században épült kastélyban a főúri családok mellett – egyedülálló módon – az őket kiszolgáló cselédség életét is bemutatja. Az ügyvezető igazgató elmondta, tudomása szerint egy szakember inkognitóban is megtekintette a tárlatot. Ezután kaptak értesítést arról, hogy bekerültek a TOP 40-be. „Fantasztikus eredmény, hogy egy vidéki kiállítóhely be tudott kerülni egy ilyen rangsorba” – fogalmazott. Az Almásy-kastély Látogatóközpontot 2016. márciusi megnyitása óta több mint 150 ezren tekintették meg.

Elmondta, hogy a jelölt múzeumok május 9. és 12. között Varsóban egy szakmai konferencián mutatkoznak be, amelyre egy filmmel és prezentációval készülnek. Dombi Ildikó szerint a bemutatkozási lehetőség mellett az is nagyon fontos, hogy megismerhetik a másik 39 múzeumot, és elsajátíthatják az ott alkalmazott innovációkat, ami páratlan lehetőséget jelent.

Arról, hogy melyik múzeum kapja meg a díjat, szakmai zsűri dönt. Magyarországról a Sziklakórház Atombunker Múzeum jutott még túl Az Év Európai Múzeuma 2018 díj első fordulóján. Az egykor légoltalmi szükségkórház, amelyet a civil lakosság sokáig nem ismerhetett, a titkosítás feloldása után, 2008-ban nyílhatott meg múzeumként. A Sziklakórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása mutatja be a kórház történetét, a hadiorvoslás fejlődését, emellett megtekinthetők a polgári védelem eszközei és felszerelései is. A múzeum legújabb kiállítása Én lettem a halál, a világok pusztítója címmel mutatja be az atombomba pusztítását. A kiállítás anyagát a Hirosimai Béke Emlékmúzeum és a Nagaszaki Atombomba Múzeum állította össze.

muzeum1
Fotó: Sziklakórház Facebook-oldala

Az év európai múzeuma díj sok esetben olyan kismúzeumokra irányította a figyelmet az elmúlt évek során, amelyek bár méretüket tekintve nem nagy intézmények, tartalmi vonatkozásban rendkívül innovatívak voltak. A pályázatra bármilyen múzeumi intézmény jelentkezhet, amely új, vagyis az elmúlt három évben nyílt; vagy jelentős felújításon, fejlesztésen ment keresztül a jelentkezést megelőző három éven belül. Időszaki, félig állandó kiállításokkal is lehet pályázni. Mint a European Museum Forum internetes oldalán olvasható: az idei jelöltek között olyan intézmények szerepelnek, mint a bakui Azerbajdzsáni Szőnyegmúzeum, a tamperei Lenin Múzeum, a híres franciaországi lascaux-i barlang rekonstrukcióját bemutató központ, a lisszaboni kocsimúzeum, a londoni Dizájnmúzeum vagy a Német Szövetségi Bank Pénzmúzeuma. Az év európai múzeumává tavaly a több mint 100 éves, 2014-re teljesen megújult Genfi Néprajzi Múzeumot választották meg.

Forrás: MTI

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu