Magyar Konyha – Kossuth-kifli

399

Régen tsemegetsinálóknak nevezték az édességkészítőket. A cukrász szót először Széchenyi István írta le 1830-ban, a Hitelben.

Auguszt Elemér receptje

Amikor először készítettem Kossuth-kiflit, elhatároztam, hogy egy szabadnapomon ráveszem a páromat, menjünk el Pozsonyba. Keressük meg a Palugyay Jakab-féle vendéglőt, ahol Kossuth lakott és ette ezt a róla elnevezett könnyű sü-teményt. A vendéglő sajnos már nincs meg, de Pozsony csodálatos volt. Az Óvárosban minden második ház magyar vo-natkozású. Még itthon az interneten találtam egy nyugdíjas tanárt, aki vállalt magyar nyelvű „idegenvezetést”. Nem tudtam, hogy a Szent Márton-dóm tetejét a magyar Szent Korona 300 kilogrammos mása díszíti. De azt tudtam, hogy a Zöldfa fogadó a Nemzetgyűlés épületével szemben állt. Kossuth 1848. március 17-én a vendéglő erkélyéről jelentette be a téren gyülekező tömegnek Magyarország újjászületését, miután V. Ferdinánd aláírta az áprilisi törvényeket. Az erkélyen állva mutatta be a városnak az első magyar független kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost is.

Palugyay Jakabot csak úgy emlegették: „a pozsonyi Gundel”. A diós és mákos kifli a képviselők kedvelt csemegéje volt már az 1840-es évek elejétől. Kossuth állítólag a mandulás változatot szerette a legjobban. Palugyay csak 1848-ban nevezte el süteményét Kossuth-kiflinek, amit Németországban – hébe-hóba – még ma is így árusítanak.

Többféle Kossuth-kifli-recept létezik, én egy otthon is könnyen elkészíthetőt ajánlok.

HOZZÁVALÓK:

  • 20 dkg egész tojás (4 db tojás)
  • 12 dkg sárgája (4 db sárgája)
  • 24 dkg cukor
  • 16 dkg fehérje (4 fehérje)
  • 27 dkg liszt
  • 1 dkg sütőpor
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 10 dkg vaj

ELKÉSZÍTÉSE:

1. Kimérjük az anyagokat. A vajat megolvasztjuk.

2. Az egész tojást és a sárgáját felverjük a fele cukorral.

3. A tojás fehérjét felverjük a másik fele cukorral.

4. A 2.és 3.pontban felvert tojáshabot habverővel óvatosan összekeverjük. A tojásfehérje nagyon kényes, nem szabad sokáig keverni, mert elveszti a nagy nehezen belevitt levegőbuborékokat.

5. A felvert tojásfehérjébe egyenletesen beleszórjuk a lisztet, a sütőport és a citromhéjat. Én a lisztet mindig egy papírlapra (sütőpapírra vagy szétvágott cukroszacskóra) szitálom, majd ezt félbehajtva, mint valami kis vályúból egyenletesebben tudom a lisztet szórni.

6. Beleöntjük a megolvasztott vajat, lazán keverjük.

7. A masszát kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük, a tetejére szeletelt mandulát szórunk.

8. Előmelegített sütőben, 160- 180 °C-on sütjük, fél óráig. Ez nem könnyű otthoni sütőben, mert én még nem láttam olyan sütőt, ahol a sütőtérbe helyezett hőmérő ugyanazt mutatta volna, mint a külső kijelző. Tehát, ha tehetjük, mérjük meg a hőmérsékletet magunk.

9. Miután kihűlt, pogácsaszaggatóval félholdakat szaggatunk belőle.

Előfizetői ügyfélszolgálat:
Lakatos Anita
Tel.: (1) 461-1447
E-mail: elofizetes@magyarkonyhakiado.hu
Ügyfélfogadás: munkanapokon 8-16 óráig

Fizessen elő a Magyar Konyha Magazinra!


Előfizetési díjaink 2015-ben:

Éves előfizetés: 4700 Ft
Féléves előfizetés: 2600 Ft

Online előfizetés

http://magyarkonyhaonline.hu – A Flag Polgári Magazin partnere

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu