Mozi-vászon

289

Vincent van Gogh utolsó napjai.

Megszületett a világ első teljes egészében kézzel festett animációs filmje, amelyben minden egyes képkockát, összesen hatvanötezer darabot (!) több mint száz festőművész készített el olajjal, vászonra, Vincent van Gogh azonnal felismerhető, színpompás expresszionista stílusában.

A Loving Vincent munkálatai hat évig tartottak, az angol Hugh Welchman és felesége, a lengyel Dorota Kobiela filmjében festményeken keresztül elevenednek meg a meg nem értett festő legismertebb helyszínei és figurái, miközben a művész ellentmondásos életéhez és halálához kerülhetünk közelebb.

Hangyányit szkeptikus vagyok azokkal az alkotásokkal szemben, amelyek a befektetett munka/idő/erőforrás mennyiségével próbálják eladni magukat, hiszen ötven belefektetett év sem garancia arra, hogy az a könyv az évszázad regénye legyen.

A lényeg úgyis a végeredmény, amely a festményfilm esetében kicsit felemás. A történet nagyrészt valós elemekre és személyekre épül, Dorota Kobiela és Hugh Welchman rendezők hozzávetőlegesen 800 levelet használtak fel, hogy összeálljon a film minél hitelesebb cselekményszála.

A holland festő 37 évesen lett öngyilkos egy kis francia városkában: mellkason lőtte magát, majd sérülésébe másfél nap múlva bele is halt. Van Gogh sosem élt felhőtlen életet, tehetsége saját korában nem volt elismert. Bipoláris zavarokkal, depresszióval és álmatlansággal is küzdött. A Loving Vincent sztorija egy évvel Van Gogh halála után kezdődik, amikor a postamester fia, Armand Roulin elindul, hogy kézbesítse a festő utolsó levelét.

Ebből végül furcsa nyomozás kerekedik arról, hogy milyen ember is volt a festő, milyen volt a viszonya a helyiekkel, a révésszel, a fogadóssal és az őt kezelő orvossal, Paul Gachet-vel. Mindenki teljesen mást mond Van Gogh utolsó, ellentmondásokkal teli napjairól. A filmet először leforgatták színészekkel, majd megfestették a képkockákat. Alakításokról nehéz beszélni, a vastag festékréteg mögött mindenesetre mókás felismerni a színészek mimikáját.

A múltbéli történéseket fekete-fehérben, a jelent pedig Van Gogh expresszív, szálkás ecsetkezelésében, rikító színeiben látjuk. A Loving Vincent olyan világhírű festményeket ágyaz képsoraiba, mint a Csillagos éj, a Kávéház terasza éjjel, a Délutáni pihenő, a Van Gogh hálószobája Arles-ban vagy a Napraforgók – ezáltal nemcsak a festő stílusával ismerkedhet meg a néző közelebbről, de az eredeti műalkotások felismerésével is elszórakoztathatja magát.

Az általunk megismert főbb karakterek mind valós személyek: Marguerite Gachet (Saoirse Ronan), doktor Gachet (Jerome Flynn), Louise Chevalier (Helen McCrory), Joseph Roulin (Chris O’Dowd) és persze maga Vincent van Gogh (Robert Gulaczyk). A film hitelessége miatt így annak külön élvezetes a film, aki egyébként is ismeri Van Gogh életének utolsó szakaszát a városba költözéstől a füllevágáson át az utolsó órákig. Azzal pedig, hogy levelekre épül a cselekmény, emberibb lesz az egész: egy sebezhető, visszahúzódó festőt ismerünk meg, akinek munkamódszerébe és baráti kapcsolataiba is bepillanthatunk.

A Loving Vincent behelyez minket Van Gogh festményeibe, és megengedi, hogy sétáljunk bennük. A stop-motion technikával szemben viszont itt néha túl gyorsan váltakoznak a színek és fények: egy verekedés vagy a vonat ablakában elsuhanó táj pedig élvezhetetlen lesz. A Loving Vincent minden kockája egy-egy remekmű, igazi vizuális orgia, ám a gazdag színek és a vibráló textúrájú képek egymásutánisága elnyomja a film narratíváját.

A képek plasztikussága még a legnagyobb filmvásznon is olyan, mintha szűrőt tettek volna a cselekményre, amelyben ugyanaz a séma ismétlődik: Roulin elmegy egy szereplőhöz, aki hosszan mesél neki, aztán elkezdődik egy visszatekintés fekete-fehérben, végül Roulin levonja a következtetéseket.

Kobiela és Welchman alkotása önmagát ismétli, Clint Mansell, Darren Aronofsky amúgy zseniális házi zeneszerzője pedig egyszerűen nem tudta odaillően aláfesteni a képeket. Maga a Loving Vincent szerelmes levél az alkotóktól és tisztelgés az 1890-ben bekövetkezett haláláig meg nem értett géniusz előtt. Kár, hogy nem lett több, ha már ennyi munkát fektettek bele.

(Loving Vincent. Angol–lengyel animációs film, 95 perc, 2017. Rendező: Dorota Kobiela és Hugh Welchman)

Terján Nóra – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu