Ismét Frankofón Filmnapok

331

Egy hónapon át várják az érdeklődőket a francia nyelvhez kapcsolódó programok

március 1. és április 1. között több mint 20 helyszínen a fővárosban és országszerte tizenegy nagyvárosban. Itt lesznek hét ország legfrissebb filmjei, koncertek a reneszánsztól a sanzonon át az experimentális zenéig, történelmi és társadalomtudományi előadások, felolvasóestek és gyermekfoglalkozások is.

Belgium, Egyiptom, Franciaország, Kanada, Libanon, Marokkó, Románia, Svájc és Tunézia diplomáciai képviseletei mellett Magyarország kormánya is hozzájárul a fesztivál megrendezéséhez azzal a céllal, hogy a frankofón kultúrák gazdagságát és változatosságát a lehető legszélesebb körben hirdessék Magyarországon. „Ezt a törekvést segítve a Külgazdasági és Külügyminisztérium 6 millió forinttal támogatja a közel ötven programot kínáló, több ezer felnőttet és diákot megszólító fesztivált” – jelentette be Magyar Levente, a tárca frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa a rendezvény sajtótájékoztatóján.

A fesztivált megnyitó 7. Frankofón Filmnapokat a francia Külügyminisztérium beválogatta Grand Tour elnevezésű programsorozatába, amely a világ 100 legfontosabb frankofón kulturális eseményét gyűjti egybe.

A március 1. és 10. között zajló mustra keretében francia, belga, kanadai, magyar, marokkói, svájci és román alkotások is szerepelnek az Uránia Nemzeti Filmszínház, az Art+ Cinema és a Budapesti Francia Intézet műsorán. A szervezők kizárólag a filmnapokon látható alkotásokkal, premier előtti vetítésekkel, valamint egy kanadai és egy marokkói esttel készülnek az idei eseményre.

A filmnapokat a Tahar Rahim és Emmanuelle Seigner főszereplésével készült Szívvel-lélekkel nyitja meg. Rendezője, Katell Quillévéré nem ismeretlen a magyar közönség számára, hiszen Suzanne című filmjét 2014-ben láthatták a Frankofón Filmnapokon. A fiatal francia tehetség Maylis de Kerangal regényéből készült, negyedik nagyjátékfilmjét Xavier Dolan Mommyjához is hasonlítják.

A 29 nagyjátékfilmből és 2 rövidfilm-válogatásból álló program három fő témakör köré szerveződik, amelyek a hétköznapi problémákra hívják fel a figyelmet. A Patthelyzet blokk alkotásai a társadalmi-gazdasági kényszerre kérdeznek rá. A boldogulás útjait egy groteszk komédiában (Másodállás), egy szürrealizmussal és abszurditással játszó felnövéstörténetben (Baden Baden) és egy mélylélektani thrillerben (Feddhetetlen) tálalják elénk. Hasonlóan összetett helyzetre próbál megoldást találni Joachim Lafosse rendező (Sárdobálók, Gyermekeink, The White Knights) Rég nem szerelem című filmjében, amelyben realista módon tárja fel a megromlott házasságban élő szereplők próbálkozásait az idegőrlő helyzetből való szabadulásra. Az Igazságkeresés szekcióban társadalmi igazságtalanságok, korrupció és családi titkok kerülnek a felszínre. A Rabságban című börtöndrámában Sophie Marceau mutatkozik be új oldaláról, a Go Home-ban pedig a feltörekvő francia-iráni színésznő, Golshifteh Farahani (Jim Jarmusch Patersonjának női főszereplője) alakítja a családi tragédiákkal megküzdő fiatal lányt.

A harmadik témakör a Válságkezelés, amelyben további kényes kérdések vetődnek föl: összecsiszolódnak-e a nemzedékek, megtörhető-e a szokásrend, elegendő támaszt nyújt-e a hit. A többszörös César-díj jelölt Ártatlanok, a tinédzserkori identitáskeresést realista módon ábrázoló, 17 évesen című André Téchiné-film és az André Dussolier karakterére építő szituációs vígjáték, a Háziúr kiadó is erre próbál választ adni. Az utóbbi filmet rendezője, François Desagnat és az egyik szereplő, Julia Piaton kíséri el Budapestre.

Bátran kijelenthetjük, Nathalie Baye Franciaország egyik legnagyobb és legfoglalkoztatottabb színésznője, akinek a filmnapok retrospektív vetítéssorozatot szentel. Pályája során a filmtörténet olyan megkerülhetetlen rendezőivel dolgozott, mint François Truffaut, Jean-Luc Godard vagy Claude Chabrol. Alakításait eddig kilenc alkalommal nevezték a César-díjra, amelyet Xavier Beauvois A kis hadnagy című filmjének egyik főszerepéért 2006-ban vihetett haza. Tavaly a francia-svájci koprodukcióban készült Kávéban tűnt fel, valamint a kanadai Xavier Dolan legújabb, Ez csak a világ vége című nagyjátékfilmjében láthattuk (a Laurence Anyways után ismét) remekelni. A színésznőt sokféle szerepben felvonultató vetítéssorozat elsősorban fiatal, és nem feltétlenül francia rendezők alkotásaira koncentrál. Nathalie Baye mellett a sokoldalú Tahar Rahim is reflektorfénybe kerül, a fiatal színésztől a nyitófilm mellett két korábbi alakítását is láthatják a nézők.

A filmnapok utolsó estéjén, március 10-én az Art+ Cinemában egészen hajnali 4-ig tartanak a vetítések. A Francia Intézet és a Daazo tematikus válogatásában játékfilmek, animációs filmek és rövidfilmek várják azokat, akik a filmvászon előtt is belemerülnének az éjszakába.

De a fesztivál nem csak a moziról szól! Az idei programsorozat másik kiemelt területe a zene: több mint húsz koncert várja a közönséget tizenkét helyszínen. A Budapesti Francia Intézet rendhagyó módon egy hat koncertből álló frankofón zenei programmal készül, amelynek keretében fellép Mózes Tamara, a francia OZMA jazzformáció, Csaba Péter és a MÁV Szimfonikusok művészei, a francia reneszánsz zenekultúrát képviselő Musica Historica, a francia repertoárral visszatérő Boggie (Csemer Boglárka), valamint a tajvani származású francia Aloïs Yang médiaművész, kísérleti zeneszerző.

16640710_1348056078574141_2265917408417218751_n
Léa Seydoux/EZ CSAK A VILÁG VÉGE

Az Intézetben hallható még a francia 2HOMS együttes francia nyelvű slágerekből álló műsora. A Centre de musique baroque de Versailles (Versailles-i Barokk Zenei Központ) és a Müpa/Budapesti Régizenei Fesztivál koprodukciója igazi különlegességnek ígérkezik: egy vízi nimfa, Naïs mitológiai történetének zseniálisan hangszerelt feldolgozása hangzik el világhírű énekes szólisták és a hazai régizene-játék kimagasló képviselőinek előadásában. A GetCloser jazzkoncertek keretében világhírű frankofón zenészek lépnek színpadra: az olasz származású francia tangóharmonikaművész Richard Galliano és a svájci származású francia csodatrombitás, Erik Truffaz.

A párizsi underground elektronikus zenei szcéna ismert alakja, Dyed Soundorom a Corvin Clubban, a francia popot balkáni hatásokkal és funkkal ötvöző Cleo T. pedig az A38 Hajón lép fel. Emellett svájci (Bertrand de Billy és az Orchestre de chambre de Lausanne a Zeneakadémián és az Anima Musicae Kamarazenekar a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban), görög (Evangelia Mitsopoulou a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban) és libanoni (Roula Safar az ELTE BTK-n) vonatkozású koncertek is színesítik a fesztivál programját, melyet a Velvet Revolution lemezbemutató koncertje zár a BMC Opus Jazz Klubban.

Három eltérő műfajú színházi program is a francia nyelvű kultúrát helyezi előtérbe. A Sur le bout de la langue Társulat vetítéssel, árnyjátékkal, tárgymanipulációval és sok fantáziával mutatja meg országos turnéján, hogy a nyelvtanulás nem is unalmas dolog. A Szkéné Színház kortárs szerzők francia nyelven írott drámáit tűzi műsorára, a francia konceptualista koreográfus, Jérôme Bel pedig a Trafóban mutatja be legújabb darabját.

16864078_1348055931907489_1358213587398169367_n
Sandrine Kiberlain/17 ÉVESEN

A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériát először üdvözölhetjük a fesztiválhelyszínek sorában. Két eseményben is társszervezők a Budapesti Francia Intézettel: a nagysikerű Világjáró Gyerekek programjuk soron következő foglalkozását Franciaországnak szentelik, valamint a Budapest Fotófesztivál keretében bemutatják Maia Flore Imagine France című fotósorozatát.

Nem hiányoznak a társadalmi kérdéseket érintő előadások sem, melyekre három francia szakértő érkezik Magyarországra: Anne-Marie Thiesse (École Normale Supérieure) az identitás fogalmának európai megközelítéseit vizsgálja, Jean-Luc Nancy filozófus a létezés jelenkori aspektusairól ad elő, valamint Philippe Brasseur, aki azt mutatja be, hogy miként lehet kiaknázni a tanulók kreativitását az oktatás területén.

A francia nyelvet és a nyelvoktatást középpontba helyező fesztivál minden évben külön hangsúlyt fektet az oktatási programokra. A Budapesti Francia Intézet és partnerei idén is mintegy húsz oktatási projektet támogatnak országszerte, valamint március 25-én, a Francia Intézet nyílt napján minden érdeklődő megismerkedhet az Intézet munkatársaival és tevékenységével. Az egész napos ingyenes program ezúttal a divat jegyében zajlik, de a szervezők a divatbemutatók mellett nyelvórákkal, kreatív foglalkozásokkal és a franciaországi továbbtanulási lehetőségekről szóló tájékoztatókkal is készülnek.

További információ a franciaintezet.hu és a facebook.com/franciaintezet oldalakon, valamint a Frankofón Filmnapok és Fesztivál brosúrájában. Ez utóbbi online is megtekinthető az issuu.com/franciaintezet honlapon.

A Frankofón Filmnapok vetítéseire a jegyárusítás már megkezdődött. Jegyek kaphatók az Uránia Nemzeti Filmszínház és az Art+ Cinema jegypénztárában és honlapján.

A fesztivál számos programjára a belépés díjtalan.

Részletek: https://www.facebook.com/franciaintezet/

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu