Elkezdődött a filmfesztivál!

2018 február 17.

A szemlén 11 nap alatt 78 országból 385 filmet mutatnak be és 949 vetítést tartanak.

Wes Anderson Isle of Dogs (Kutyák szigete) című animációs filmjének világpremierjével elkezdődött február 15-én este a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja. A szemlén 11 nap alatt 78 országból 385 filmet mutatnak be és 949 vetítést tartanak.

A német főváros központjában, a Potsdamer Platz mellett álló Berlinale-palotában (Berlinale Palast) megtartott gálán részt vett a jövőbeni Japán kitalált helyszínein játszódó alkotás szereplőinek hangot adó világhírű művészek közül Bill Murray, Tilda Swinton, Jeff Goldblum, Bryan Cranston és Liev Schreiber, és a több mint 1600 meghívott vendég között ott volt mások mellett Helen Mirren, Mario Adorf, Wim Wenders és a Cumhuriyet török ellenzéki lap berlini emigrációban élő főszerkesztője, Can Dündar. A Berlinale most először kezdődött animációs filmmel, és a 2014-es Grand Budapest Hotel után négy éven belül másodszor kezdődött egy Wes Anderson-alkotással. Az amerikai rendező negyedszer szerepel a fesztiválon: a Grand Budapest Hotellel elnyerte a zsűri nagydíját. Új filmje 18 további alkotással indul az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medvékért.

hintergrundberlin

Ha nem is a filmekben, hanem inkább a vetítések közötti beszélgetéseken és a fesztivál köré szervezett nyilvános vitákon, mégis fontos téma az idei Berlinalén a filmszakmát megrázó szexuális zaklatási botrányok sora. Ezekkel kapcsolatban Monika Grütters, a német szövetségi kormány kulturális államminisztere a fesztivált megnyitó beszédében kultúraváltást sürgetett, és hangsúlyozta, hogy túl sokáig tartott a hallgatás és a félelem a filmes világban. A Berlinale szervezői igyekeznek felkarolni a nemi erőszakkal és zaklatással vádolt amerikai producer, Harvey Weinstein körül tavaly kirobbant botrány nyomán indult #MeToo mozgalom ügyét, így például most először ingyenes és anonim tanácsadó szolgálatot üzemeltetnek mindazoknak, akiket diszkrimináció vagy zaklatás ér, vagy szexuális bűncselekmény áldozataivá, esetleg tanújává válnak a február 25-éig tartó fesztiválon. A 11 nap alatt 78 országból 385 filmet mutatnak be és 949 vetítést tartanak. A díjakat hagyományosan az utolsó előtti napon adják át, ezúttal február 24-én, az utolsó nap pedig csak a közönségé, akkor még egyszer levetítik a különböző szekciók legsikeresebb alkotásait.

berlinale1

Magyar szempontból a mostani hétvége a legfontosabb: február 17-én mutatják be Bucsi Réka Solar Walk című animációs filmjét a rövidfilmes szekcióban, február 18-án pedig Bogdán Árpád Genezis című munkáját a szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket felvonultató Panorama szekcióban. Ugyancsak február 18-án mutatkozik be Tenki Réka, a budapesti Örkény Színház társulatának tagja a fesztivál Shooting Stars című programjában. A legígéretesebb európai színésztehetségeket felvonultató rendezvénysorozaton korábban olyan, időközben világszerte ismertté vált művészek szerepeltek, mint Daniel Craig, Alicia Vikander és Daniel Brühl. Magyar vonatkozású munka a Das schweigende Klassenzimmer (Az elnémult osztály) című német játékfilm is, amelyet a különleges filmeket bemutató Berlinale Special szekció programjába válogattak be. Lars Kraume rendező egy megtörtént eseményt dolgozott fel, a Storkow nevű keletnémet kisváros gimnáziumában 1956. október 29-én szervezett szolidaritási akciót, amellyel a tanulók a magyar forradalmárok mellett álltak ki ötperces néma tiszteletadással.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A kategóriás filmfesztiválok sorában. A szervezők félmillió látogatóra számítanak. A szemlét számos program kíséri, ezek közül hagyományosan az Európai Filmvásár a legjelentősebb, amelyen az idén is részt vesz a Magyar Nemzeti Filmalap.

Forrás: MTI

Feltöltő: Flag
Még nincs értékelve