Ha egyetlen főpolgármestert kellene kiemelni az egyesült főváros építésének majd 140 éves történelméből, az alighanem dr. Bárczy István (1866-1943) lenne. Az ő hivatali idejében nyitották meg a Szépművészeti Múzeumot, adták át a Zeneakadémia új épületét, építették át az Állatkertet.
Az ő nevéhez fűződik az Erkel Színház létrejötte, vagy a Tiszti Főorvosi Hivatal létrehozása, de a fürdők fővárosi tulajdonba vétele (megvásárlása) és „községi”-nek mondott üzemeltetése, a pompás Népszálló felépítése. Legmaradandóbb kezdeményezései közé tartozik az 1909-ben indított iskolaépítési program. Ennek köszönhető, hogy a főváros legszebb, legnagyobb iskolái mostanában ünneplik jubileumukat. Előttük tisztelgünk ezzel a cikkel.
1909 és 1912 között, példamutató összefogással zajlott az a látványos iskolaépítési program, amelynek épületei évszázad elmúltával is képesek kiszolgálni a fővárosi kis- és középiskolások felnövekvő generációit. Az előző századforduló első éveiben a rendkívüli gyorsasággal növekvő főváros külső kerületeiben sokasodó, szegény sorsú tömegek számára vált leginkább elviselhetetlenné a helyhiány. A lakásgondokat az iskolák ebből fakadó ellehetetlenülése is tetézte. Nem volt ritka, hogy száznál is több tanuló zsúfolódott össze egy-egy osztályteremben. A lakásgondok megoldásával párhuzamosan épültek a legismertebb építészek számára is valódi feladatot jelentő gyönyörű, palotaszerű iskolaépületek.
A közel 32 millió koronás költséggel megépült 967 tanterem nagymértékben csökkentette a zsúfoltságot a főváros oktatási intézményeiben. (A városi tulajdonú, vagy kivásárolt telkeken a beruházásokat nagyrészt angol és francia bankoktól felvett kölcsönből fedezték. Összességében a fővárosi költségvetés 20%-át fordították a közoktatás fejlesztésre, amikor ez Bécsben 14%, Párizsban csak 8% volt!) Ha végigböngésszük az elkészült iskolákról készült és korabeli folyóiratokban folyamatosan közölt felvételeket, akkor igazi palotamonstrumok bontakoznak ki előttünk. Küllemükben, megjelenésükben az eklektikától a historizmuson át a szecessziós jellegig, illetve a legkarakteresebb, akkor igencsak divatos népi építészeti formákból való építkezésig terjed a skála. A népies díszítőelemek felvonultatása is elvárás volt a túlzottan kozmopolitának tartott főváros építkezésein. Az állandó iskolaépületek mindenekelőtt nagyméretűek, tágasak (napjaink igényeinek is megfelelnek, hiszen a főváros kedvelt, nemegyszer patinás mai intézményei is ezekben az épületekben találhatóak), két-három emelettel, legtöbbször manzárddal, levegőzésre alkalmas tetőterasszal épültek. Csaknem mindegyiket – akkor újdonságnak számító – tornateremmel, tanári- és diákkönyvtárakkal, és több helyen (főként a lakásokból hiányzó fürdőszobák miatt) iskolafürdőkkel láttak el.
A tantermek alapterületét 63-65 négyzetméterben határozták meg, 4-4,2 méter belmagassággal, mindezt iskolatípusokként változóan 50-80 tanulóra vetítve. (Dániában ekkor 35, Londonban 41 tanuló jutott egy tanteremre.) A szaktermek ennél tágasabbak voltak, a rajztermek az osztálytermek másfélszeresét érték el. Az akkor modernnek számító szaktermek tervezésével és felszerelésével az oktatás színvonalát is emelték, hiszen lehetőséget teremtettek (főként a polgári iskolákban) a szakoktatás bevezetésére. Az iskolákban lakásokat is kialakítottak: például a felsőkereskedelmi iskolai igazgatói lakása ötszobás, 120 négyzetméteres volt, de az iskolaszolgák szoba-konyhás kis lakásai is mindenütt szerves tartozékai voltak az épületeknek. A vasbeton szerkezetes téglaépületeket leginkább vakolták, de a historizmusban kedvelt és elterjedt téglahomlokzatosak is találhatók közöttük. A külső-belső, reprezentatívabb helyeken használt időálló burkolóanyagok mellett (kő, műkő) a termek padozatát az akkor elterjedő és korszerűnek tartott linóleummal burkolták. A folyosókat egyedi tervezésű terrazzo elemekből alkotott kopásálló felületek burkolták és színes fajansz csempével szegélyezték. Az építkezésekhez használt anyagokat, berendezési tárgyakat az e célra elkészített mintagyűjteményből lehetett kiválasztani. Az építkezések vezetősége az előkészületek során évente külföldi tanulmányútra vitte a munkában részt vevő építészeket.
Háromféle iskolatípus határozta meg az épületek szerkezetét, beosztását. Az elemi fiú és leányiskolákban szaktantermek nem voltak. Közös tornaterem és adminisztrációs helységek álltak rendelkezésre. Ahol megépíthető volt, 60-180 kisgyerek elhelyezésére szolgáló óvoda kapcsolódott a főépülethez. A polgári iskolák a 10-14 év közötti fiúk és lányok számára külön épültek, szaktanteremmel a természettudományok, a rajz és az énekoktatás számára, jól felszerelt tornacsarnokkal és adminisztrációs helységekkel. Felső kereskedelmi iskolák a 14-17 évesek számára eleinte leginkább csak fiúk számára épültek. A legkisebb elemi iskolát minimum 12 tantermesnek építették (6 leány és 6 fiúosztály), a legnagyobb, a gyárvidéken épült Váci úti azonban 36 tantermes volt. Az igazgatói és más személyzeti lakások mindenhol az épület részei voltak.
A kor legkiválóbb építészeinek az épületei a legeredetibbek: az Áldás utcai iskola (Zrumeczky Dezső), a Városmajor utcai iskola (Kós Károly és Györgyi Dénes), és különösen a Vas utcai (Lajta Béla) egykori felsőkereskedelmi iskola a főváros és a kerületek karakteres, sokat emlegetett épületei. Lajta Béla monumentális alkotását következő írásunkban részletesebben is bemutatjuk. A két elsőként felsorolt épületen ragadható meg leginkább a tradicionális népi építészet és a modern építészeti törekvések stílusjegyeinek egysége. A népi építészet formáit idéző tömegeikkel, tagolásukkal el is különülnek a többi zártabban, tömbszerűbben alakított épülettől. A közelmúltban megújult 8. kerületi, egykori Mária Terézia téri (ez ma a Fazekas Mihály Gimnázium, építész: A. Balogh Lóránd), vagy a 2. kerületi Lövőház-utcai (ez ma a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, építész: Balázs Ernő), ugyanígy a XIII. kerületi Lehel utcai (ez ma a Dózsa György úti Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola: építész itt is Balázs), vagy a Fehérvári-úti (építész: Sándy Gyula és Orbán) a leglátványosabbak, legnagyobbak közül valók. A belső területek körbeépített telkeire épülők (megfelelő területű játszóudvar híján) jól kihasználható tetőteraszt is kaptak: a Márvány, Lövőház, Kiscelli, Papnövelde, Lehel, Csata, Kertész, Telep, Dugonics utcaiak és a Mária Terézia téri ilyenek.
Figyelemre méltóak az épületeket díszítő műalkotások. Díszítőszobrászati munkák: domborművek, szobrok, murális munkák: freskók, szekkók, mozaikok is gazdagítják az épülethomlokzatokat és a belső közösségi tereket. Közöttük több, művészettörténeti jelentőségű művet találunk: Beck Ö. Fülöp reliefjeit (Szentendrei úti iskola), Márffy Ödön muráliáit (Kiscelli úti iskola és óvoda udvari játszóháza, később elfalazták) és Faragó Géza freskóit mindenképpen ki kell emelnünk, ezek gazdag formavilágukkal, technikai igényességükkel a magyar szecessziós művészet élvonalát képviselik. Ugyanígy jelentek meg sok helyen művészien formált belső kutak, csobogók, például a pécsi Zsolnay-gyár figyelemfelkeltő színpompás betétjeivel. Sajnos leginkább utóbbiak estek áldozatul az idő múlásának és a rongálásnak. Az iskolák berendezésének darabjait, nemegyszer például a tanulók munkaasztalait is iparművészek tervezték. A fedélszékek manzárdjaiban kaptak helyet a napközi otthonok, szlöjdtermek (ma kézműves foglalkozásnak mondjuk ezeket) és a rajztermek is.
A 36 iskolaépület közül 21-ben volt a legkorszerűbb, saját kazános központi fűtés. A fűtőtestek az ablakmellvédekbe helyezett öntöttvas szerelvények voltak. A korabeli beszámolókból azt is tudjuk, hogy a legelső időkben a kezelőszemélyzet pontatlanul végzett munkája, valamint a nebulók viselkedése („amely az új fűtési rendszer szerkezeteivel szemben meglehetősen kíméletlen volt”) miatt a fűtés akadozott. Mindezekről Kabdebó Gyula építésznek az iskolaépítési program vezetőjének „Budapest székesfőváros kislakás és iskola építkezései” című, a Magyar Építőművészet folyóirat 1913. decemberében megjelent különszámában olvashatunk részletes beszámolót. A korszak kiváló fényképésze Erdélyi Mór külön figyelemmel készített sorozatot az elkészült épületekről. A cikk képeit javarészt ezek közül válogattuk.
www.hg.hu – Merényi György
