Világmárkák – Aston Martin

400

Csak kevés olyan autó van, mely már a puszta létezésével is annyira képes befolyásolni az emberi érzelmeket, mint egy Aston Martin.

Csak kevés olyan autó van, mely már a puszta létezésével is annyira képes befolyásolni az emberi érzelmeket, mint egy Aston Martin. Aki csak egyszer is tapasztalta e lélegzetelállítóan harmonikus alkotások látványát, a nemes anyagok illatát, a kézzel épített fémszív markáns szimfóniáját, már biztos lehet benne, hogy életének egy új szakaszába lépett.

Az Aston Martin 1913-as alapítása óta számos tulajdonváltáson ment keresztül. Az angol üzletemberek, görög hajómágnások, amerikai milliárdosok sorra veszteségesen üzemeltették a sportautó manufaktúrát. Mára azonban minden másképp megy, hiszen az Aston Martin történelmében soha, eddig még nem látott fejlődés kezdődött meg. Mindez – sokak szerint a német származású karizmatikus vezető – Dr. Ulrich Bez személyéhez köthető.

A mai napig is gondos kézimunkával előállított luxus-sportautók éves eladási mennyisége 100-ról robbanásszerűen több ezerre nőtt. Mára a manufaktúra évi 7000 darabszám előállítására is képes, ötvözve az aprólékos odafigyelést, a lágy vonalvezetést és a legmodernebb technológiát. Beszállítójaként dolgozik például a Bang & Olufsen és a Jaeger-LeCoultre is.

A közel egy évszázad alatt letisztult, kifogástalanul szép formavilág és leírhatatlan élmény számos híresség kedvence lett. A boldog tulajdonosok között többek között Jennifer Lopez, Ben Affleck, Rowan Atkinson sőt még az angol uralkodóház számos tagja is szerepel.

 
Alapítás éve:
1913
Alapító:
Robert Bamford, Lionel Martin
Tevékenységek:
Autók
Központ:
Gaydon
Website:
www.astonmartin.com

luxorium.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu