március 2013

A Harley-Davidsont mindenki ismeri, az is, aki még sosem ült motoron, az is, aki nem látta a Szelíd motorosokat. A legendás motorgyártó cég termékeinek vannak a legelkötelezettebb rajongói világszerte.

2013 március 27.

Bár mintha kevesebb jutna belőlük erre az évre, továbbra is a remake-ek és átiratok korát éljük a mozi világában, azonban ezek a filmek – bármilyen szomorú is ezt kimondani – egyre gyengébb színvonalat képviselnek.

2013 március 25.

Ilyenkor, március idusán egy vörös könyvecske tartja rettegésben Európa nagy konyhafőnökeit. Külsőre olyan, mint Mao Ce-tung fő műve, de belül nem a kínai kulturális forradalom vívmányait sorolja, hanem éttermeket.

2013 március 24.

Puskás Ferenc alakja rendkívül fontos szerepet játszik a magyar kulturális identitás kialakulásában. Ezt az alakot olyan aktusokkal hozzuk létre, mint a gigantikus temetési szertartás volt Puskás halála után, könyvek kiadása (pl. Szöllősi György: Puskás. Ringier, 2006.), illetve a dokumentumfilm Puskás Hungary címmel.

2013 március 23.

A francia irodalom leghíresebb lövése 1873. július 10-én dördült el a belgiumi Courtrai-ben. (Kortrijk). A hétmilliméteres kaliberű Le Jucheux revolvert Paul Verlaine vásárolta a városban 23 frankért. Visszatérve a szállodába megmutatta a vele élő szeretőjének, Arthur Rimbaud-nak a fegyvert, majd hadonászva vele megfenyegette.

2013 március 22.

A hét mozibemutatói között a román újhullám dicsőítése mellett Jack Kerouac generációs regényének, az Útonnak a filmfeldolgozása, és egy kőkorszakban játszódó DreamWorks 3D animáció, a Croodék jelenti a legígéretesebb választékot.

2013 március 22.

Kálti Márk levéltáros azt írja a Képes krónika lapjain, hogy I. András királyunk 1053-ban ötven vizát küldött III. Henrik német-római császárnak, éhező serege megsegítésére. Méretes tokok lehettek, ha a társzekerekkel szállított marhakoncok mellett ezt is érdemes volt feljegyezni.

2013 március 17.

Ray Bradbury kivételes sci-fi író volt: vízióinak ereje és gondolati mélysége irodalmilag is magas szintű szövegek formájában jut el az olvasóhoz. Magyarul újra kiadott remekműve, a Fahrenheit 451 ma talán még inkább felkavaró olvasmány.

2013 március 14.

A Nemzeti Könyvtár 12. (a Magyar Ízek második) köteteként megjelent Venesz József szakácskönyve, A magyaros konyha. A szerkesztők írott kultúránk "legjavát" kívánják e sorozatban megjelentetni. Azokat a műveket, melyeket összeköt "a magyarság és a haza szeretete", s megfogalmazzák "a nemzeti oldal saját kánonát".

2013 március 10.

A hét mozibemutatói között az Óz, a hatalmas egy hetvenéves kultikus filmet igyekszik megugrani, Al Pacino pedig szebb napjait idézi a Született gengszter című maffiakomédiában.

2013 március 08.