XV. Országos Bio Főzőverseny és Pásztortalálkozó - 2017. augusztus 27.

2017 július 12.

Immár 15. alkalommal rendezik meg az Országos Bio főzőverseny és Pásztortalálkozót, amelyet hagyományosan minden évben augusztus utolsó vasárnapján tartanak Vókonya pusztán. A rendezvény keretében a háromgémű kútnál köszöntik a Hortobágy Örökös Pásztorait, a nap folyamán bio alapanyagokból készült hagyományos pásztorételek, italok kóstolása, biobüfé, továbbá kézműves termékek bemutatója és vására, táncház, gyermek játszóház, szamaragolás, népi játékok is várják az érdeklődőket. A vendégek szórakoztatásáról népzenei együttesek, valamint a megye neves táncegyüttesei gondoskodnak.

2017. augusztus 27.

4060 Balmazújváros, Vókonya puszta - Tiszacsege összekötő út (12-es km Nádas kapu)

orszagos-bio-fozoverseny-es-pasztortalalkozo

Feltöltő: Flag
Még nincs értékelve